ovinep1.jpg

Népszerű az ovifocink!

2019. nov. 14.  -  Utánpótlás
Ugrásszerű a növekedés a legkisebb korcsoportjainknál.
Ugrásszerű a növekedés a legkisebb korcsoportjainknál.
banner_magy2.jpg
 
Utánpótlásbázisunk egyik fő mozgatórúgója az ovifoci, melyet már több éve indítottunk útjára és szezonról szezonra tudatosan fejlesztjük. A legkisebbekkel való foglalkozásunk mára pedig hatalmas növekedésen ment keresztül. 
 
Idén augusztus végén írtunk róla először, hogy a 2019/2020-as szezonban is komoly szakmai háttérrel és új alapokra helyezve várjuk a labdarúgás után érdeklődő legkisebb focistapalántákat. Lassan az év végéhez érve Horváth József foglalkozásvezetőnktől megtudtuk, klubunk felhívásával megannyi szülő élt. Programunk ezáltal olyannyira felpörgött, hogy egyúttal magasabb szintre léphetett, valamint egy újabb kezdeményezés is útjára indulhatott. „A kezdeti tizenpár gyerekből és az egy helyszínből mára negyvenhat(!) növendék és megannyi szintér lett. A heti két PSE-pályás foglalkozáson túl tartunk „edzéseket” a Vörösmarty óvodában és Németkéren is, továbbá, remélhetőleg hamarosan újabb környező településsel növelhetjük a térségi lefedettségünket” - fogalmazott Horváth, aki az ovifocin túl már minifocit is tart, szervez. „A minifoci lényege, hogy az U6-os és az U7-es korosztálynál fiatalabbak a szülőkkel együtt tanulhatnak és rúghatják a bőrt. Én mutatom a feladatot, az anyuka vagy az apuka pedig átadja azt a gyermekének. Nincs korhatár, akár három-, négyévesek is jöhetnek, csatlakozhatnak.”

ovinep2.jpg
 
Foglalkozásvezetőnk fő célja továbbra is, hogy a lehető leghamarabb megszerettesse a labdarúgást a picikkel, és egyúttal egészséges testmozgásra nevelje a gyerekeket. Klubunk pedig a környék, a megye és a régió legjobb utánpótlásbázisát építi, melyben a legkisebbek számára is szakértő figyelmet, oktatást biztosít. „Szeretnénk mihamarabb elérni, hogy a piciknél a legtöbb gyerek, valamint a legjobb képzések itt, Pakson, a PAKSI FC-nél legyenek, egyszóval igazi központtá váljunk. Célunk tehát, hogy húsz, harminc, negyven kilométerről is hozzánk, klubunkhoz hozzák focizni a gyerekeket, a számok tükrében pedig, úgy vélem, jól haladunk” - folytatta a kicsiket tréningező szakemberünk. „Az ovis korosztály nagyon fontos, hisz’ akiben benne van a jövő tehetsége, nálunk landoljon, ne máshol, mi pedig ehhez már ennyi idősen teret biztosítunk.” 
 
Végezetül pedig lényeges hangsúlyoznunk, foglalkozásvezetőnk minden edzésidőpontban szeretettel várja az új kis tehetségeket, akik aztán idővel, sok kitartással és kemény munkával akár Böde Dániel nyomdokaiba is léphetnek.
 
 ovinep3.jpg

Edzésidőpontok érdeklődőknek*

U6-U17

Kedd - 17:00-18:00 (Deák Ferenc Általános Iskola - Paks)
Csütörtök - 16:30-17:30 (Deák Ferenc Általános Iskola - Paks)
 
Minifoci - minden páros héten
 
Kedd - 17:00-18:00 (Deák Ferenc Általános Iskola - Paks)
 
Ovifoci
 
Hétfő - 15:45-16:45 (Vörösmarty óvoda - Paks)
Hétfő - 17:15-18:15 (Németkér - általános iskola tornaterme)
 
További felmerülő kérdések esetén készséges foglalkozásvezetőnk a +3620/9257938-as telefonszámon tud bővebb információkkal szolgálni.
 
*a téli időszakban a PSE-pálya helyett tornateremben zajlanak az edzések.
 
ovinep4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök