kecsuj3.jpg

Kecskés jól érzi magát újra a pályán

2019. nov. 18.  -  NB I.
Rutinos középpályásunk nevével ismét egyre többet találkozunk.
Rutinos középpályásunk nevével ismét egyre többet találkozunk.
banner_magy2.jpg

Összességében hogy érzed magad, milyen erőben vagy jelenleg?   
 
Kicsit speciális helyzetben vagyok, hiszen, ha messzebbre visszanyúlunk, emlékezhetünk, hogy a felkészülésem enyhén szólva sem sikerült túl jól. Egy fertőzés miatt gyakorlatilag az egész alapozási időszakom kimaradt. Ugyanakkor az elmúlt hetekről és bajnoki fordulókról csak pozitívan tudok nyilatkozni.   

A Fradi elleni edzőmeccsünkön, melyet 4-1-re megnyertünk szombaton, harcias, jó játékot mutattál, ütköztél, labdát szereztél… Te hogy láttad belülről azt az összecsapást?   
 
Valóban sikeres felkészülési mérkőzést vívtunk a Ferencvárossal, melyen nagyon örültem a bő hatvan percnyi játéklehetőségemnek. Jól éreztem magam a pályán, de ehhez az is kellett, hogy az egész csapat masszív és egységes legyen. Úgy gondolom, minden játékosnak, így nekem is önbizalmat ad, ha látja, kiválóan működik a csapatrendszer. Még egyszer mondom, nagyon boldog voltam a lehetőség miatt, amit jó játékkal igyekeztem meghálálni.   
 
 kecsuj2a.jpg

Az utóbbi időben egyre többet láthatunk a pályán, a Kaposvár, a Puskás Akadémia és a DVTK elleni bajnoki, valamint az eddigi két kupameccsünkön is kisebb-nagyobb lehetőségekhez jutottál. Hogy láttad ezeket a mérkőzéseket?   
 
A beszélgetés elején említett okokból kifolyólag, érthető módon, a bajnokság elején nem kaptam szerepet, de folyamatosan próbáltam magam utolérni fizikálisan. Aztán, ahogy az elmúlt hónapban gyarapodtak a játékidők, fokozatosan egyre jobban éreztem magam a pályán, így mostanra végre újra formába kerülhetek. Nem emelnék ki kifejezetten egy meccset, inkább szépen építgetem magam. Remélem, ez a tendencia nem áll meg, hanem így folytatódik a jövőben is.     

Négy bajnoki és egy kupaforduló van még hátra ebben a naptári évben. Mik a közeli céljaid az őszi idény végére?   
 
Természetesen minél több időt szeretnék a pályán tölteni, és bízom benne, hogy már a mostani hétvégén, a Honvéd ellen újra szerepet kapok. Akár csereként, akár kezdőként élhetek bizonyítási lehetőséggel ezeken a hátralévő találkozókon, mindig örülni fogok, és maximális bizonyítási vággyal harcolok majd a posztomért. Csapatszinten pedig a téli pihenőig jó lenne elérni az előrelépést és a stabilitást.
 
kecsuj4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök