hooszt1.jpg

Gyermeteg hibák

2019. nov. 23.  -  NB I.
Szépen felépített előny után végül pontok nélkül maradtunk a fővárosban.
Szépen felépített előny után végül pontok nélkül maradtunk a fővárosban.
banner_pse.jpg

„Az első fél órában hibátlan volt a védekezésünk, ugyanakkor a labdás kijövetelekről ezt nem lehetett elmondani.  A szünet előtti percekben kezdtünk el jól játszani, veszélyeztettünk is, így jó érzésekkel mentünk a pihenőre. A második játékrész egy ki-ki mérkőzésé alakult, melyben előnyhöz jutottunk, végül - a gyermeteg hibáinknak köszönhetően - vereséget szenvedtünk. Találatunk után három perccel kaptunk egy tizenegyest. Biztos, hogy húzták egymást a játékosok, de, ha ennek a mértékét nézzük, minden meccsen legalább nyolc ilyenért kéne büntetőt ítélni. A hazaiak második gólját egy olyan védelmi hiba előzte meg, amit U7-es korosztályban sem szabadna véteni. Sajnálatos, hogy nyert helyzetből kaptunk ki, sajnálom a csapatot és a szurkolókat, de ilyen találatokra nem lehet edzeni” - fogalmazott a mérkőzést követően megbízott vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök