irmosonb.jpg

Irány Mosonmagyaróvár!

2019. dec. 03.  -  NB I.
A legjobb tizenhat közé kerülhetünk a Magyar Kupában.
A legjobb tizenhat közé kerülhetünk a Magyar Kupában.
 banner_magy2.jpg
 
Mint jól tudott, két kört már magabiztos sikerrel vettünk az idei kupakiírásban, szerdán pedig a Győr-Moson-Sopron megyei együtteshez utazunk, hogy kivívjuk helyünk a sorozat nyolcaddöntőjében. 
 
Az 1904-ben alapított ellenfelünk idén az NBIII-as bajnokság nyugati csoportjában versenyez, melyben a mögöttünk hagyott hétvégén 4-0-ra verte a Lipót Pékség SE gárdáját, így gőzelemmel hangolt a kupafordulóra. Kék-fehér vendéglátónk bajnokságában eddig tizenhét meccset játszott 6-4-7-es mutatóval. Az így szerzett huszonkét pontja a nyolcadik helyre rangsorolja a tizenhat gárdát tömörítő tabellán. A teljes bajnoki tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. Aktuális ellenfelünk egyébként a tavalyi szezonban még másodligás volt, azonban a végelszámolásig nem tudott elég egységet szerezni a bennmaradáshoz, így három év elteltével ismét visszacsúszott az NBIII-ba. 

Magyar Kupa 2019/2020   
 
A mai teljes nevén Credobus Mosonmagyaróvár az idei kupakiírásban előttünk a Csörnöc Gyöngye-Vasvár VSE-vel (9-1) és a Tállya KSE-vel (4-1) találkozott.   
 
Fontos, hogy a lebonyolítás még ebben a körben sem változik, tehát a továbbjutás most is egy meccsen dől el. Csapatunk a nagy távolságra való tekintettel már kedd délután elutazott a helyszínre, hogy labdarúgóink maximálisan kipihenve tudjanak pályára lépni. A szerdai összecsapásunkat szurkolóink honlapunkon a szokott, szöveges tudósítással követhetik majd figyelemmel. Hajrá, Paks!    

Magyar Kupa, 8. forduló 
2019. december 4., 12:00 
Credobus Mosonmagyaróvár - PAKSI FC 
Mosonmagyaróvár, MTE-1904 Sporttelep (MTE 1904 Sporttelep)
 
sbtc1.jpg
(Magyar Kupa 2019/2020, 7. forduló: Salgótarjáni BTC - PAKSI FC 1 - 7)
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök