mezeledec14.jpg

Tizenharmadszor találkozunk a Mezőkövesddel

2019. dec. 13.  -  NB I.
A múlt nekünk kedvez - beharangozó
A múlt nekünk kedvez - beharangozó
banner_magy1.jpg 
 
Csapatunk az OTP Bank Liga 16. fordulójában újból idehaza lép pályára, a Fehérvári úti stadionunkban 17:00-kor a Mezőkövesdet fogadjuk. A szombati összecsapással búcsúztatjuk a 2019-es évet, valamint az idei szezon őszi idényét, ezeken felül azonban a fránya tabella végett is fontos, hogy sikert aratva menjünk a téli „pihenőre”. Jegyvásárlással kapcsolatos információk IDE kattintva olvashatóak.  
 
Vendégeink igen jól vették az őszi idényt, hiszen jelen pillanatig a dobogó harmadik fokát vívták ki maguk számára. Augusztusban azonban 2-0-ra tudtunk nyerni a kék-sárgák otthonában, amit igencsak jó lenne megismételni városunkban is. Mérlegünk eddig 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel pozitív, a gólarány 24:19 ide, ez pedig 3.6-os átlagot jelent mérkőzésenként. Ami a hazai pályát illeti, kétszer sikernek örülhettünk, és ugyanennyiszer került sor pontosztozkodásra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek még nem nyertek Pakson. Maradjon ez így továbbra is! 
 
  
 
Anno
 
Először 2013. szeptember 27-én találkoztunk a Mezőkövesddel. Az otthonunkban rendezett találkozó 1-1-es végeredményt hozott. A premieren Harsányi Zoltán szerezte meg a vezetést vendégeinknek, amit Simon Attila egalizált büntetőből. A visszavágóra 2014. április 12-én került sor, ahol Bognár István már a 4. percben vezetést szerzett a Mezőkövesd számára. A házigazdák előnyüket Menougong George révén a 29. percben a duplájára növelték. A második játékrész 2. percében Windecker József(!) talált a kapuba, faragva ezzel a hátrányunkból. Mindösszesen 3 perccel később Simon Attila egyenlített ki tőlünk. A hátralévő 40 percben gólok helyett a sárga lapokat gyűjtögették a játékosok: vendéglátónktól Szalai VilmosBalajti Ádám és Fótyik Dominik, csapatunkból Éger LászlóKovács Gábor és Windecker József kapott figyelmeztetést, a mérkőzés 2-2-es végeredménnyel zárult.
 
Az ezt követő két szezonban nem találkoztunk szombati ellenfelünkkel, hiszen kiesésüket követően nem az NBI-es mezőnyt erősítették. 
 
A 2016/17-es évadban, először Mezőkövesdre utaztunk, ahol, bár a vezető találatot Frőhlich Roland szerezte meg a hazaiak számára, válaszként Haraszti ZsoltBartha László és Hahn János talált be csapatunkból, így 1-3-as végeredménnyel hoztuk haza a három pontot.
 
 
A paksi visszavágóra 2017. február 25-én került sor, és ekkor arattuk legnagyobb arányú győzelmünket a Mezőkövesdiek ellen. Szabó JánosGévay ZsoltKulcsár DávidPapp Kristóf és Bartha László találataira a vendégeink részéről nem érkezett válasz, így 5-0-ra hengereltünk. Micsoda meccs volt!
 
 
Ebben a szezonban egy évadon belül már háromszor találkoztak egymással a csapatok. A harmadik egymás elleni mérkőzést Mezőkövesden rendezték. A 38. percben Bacelic-Grgic Stipe talált a kapunkba, amit a 60. percben Kulcsár Dávid egyenlített ki. 8 perccel később ismét a házigazdáknál volt az előny, Diallo Ulysse volt eredményes. Csapatunk 1 perccel a rendes játékidő vége előtt büntetőhöz jutott, amit Bertus Lajos értékesített is, ekkor úgy nézett ki, pontosztozkodásra kerül sor. Gohér Gergő azonban a 90+2. percben otthon tudta tartani a sárga-kékek számára a három pontot. 
 
A 2017/18-as szezon, annak ellenére sem indult jól számunkra a Mezőkövesd ellen, hogy idegenben Szakály Dénes és Lenzsér Bence góljaival 0-2-re vezettünk a 60. percben. A hazaiaktól Veselinovic Lazar a 66. játékrészben szépített, majd 2 perccel később, Kecskés Tamás kiállítását követően, 10 emberre fogyatkoztunk. Előbb Baracskai Roland egyenlített, majd Strestik Marek büntetőből fordított ellenünk. 3-2 lett a vége. 
 
A visszavágón, Pakson Simon Ádám a 17. percben szerzett vezetést számunkra, amit Koszt Márk vendégeinktől a 29-ben egalizált. A második félidőben nem esett gól, 1-1-es döntetlen született. 
 
 
A szezon harmadik, Mezőkövesd elleni randevújára ismét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében került sor. Hahn János a 13-ban, Bertus Lajos a 22-ben és Bartha László a 68. percben talált a hazai kapuba, ezzel tetemes előnyt harcoltunk ki. A Mezőkövesdtől Drazic Stefan a 81. percben szépített, majd a hosszabbítás 4. percében még egyszer betalált, ezzel 2-3-ra alakította a végeredményt, de ez sok mindenre nem volt elég, hiszen a három pontot nekünk számolták el. Egy szezonon belül tehát három meccs, három különböző eredménnyel.
 
 
A tavalyi évadban újfent Mezőkövesden rendeztek két mérkőzést. Az elsőre 2018. július 21-én került sor a sárga-kékek otthonában. Drazic Stefan találatát csapatunkból Kulcsár Dávid egyenlítette ki, de még a pihenő előtt Szalai Attila is betalált a kapunkba, így a hazaiak vonulhattak nyugodtabban az öltözőbe. A második játékrész legvégén Kulcsár Dávid szerzett öngólt, ezzel eldőlt a három pont sorsa is. 3-1 lett a végeredmény. Pakson azonban visszavágtunk a Mezőkövesdnek. Hahn János és Gévay Zsolt találataira csak Molnár Gábor tudott válaszolni a hosszabbításban, így visszaszereztük az első találkozás alkalmával elvesztett három pontunkat.
 
 
A harmadik meccs pedig nem úgy sikerült, ahogy azt mi terveztük, hisz’ 2-0-s mezőkövesdi győzelmet hozott.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök