szakviss1.jpg

Szakály Dénes a második igazolásunk

2020. jan. 07.  -  NB I.
Tovább erősödtünk.
Tovább erősödtünk.
banner_magy1.jpg

Szakály Dénes személyében egy igazán rutinos labdarúgóval bővült keretünk. Friss szerzeményünk számára sem lesz ismeretlen zöld-fehér színeinkért küzdeni, hiszen NBI-es pályafutása során eddig összesen 234 mérkőzésen lépett pályára, melyből 74 alkalommal PAKSI FC-s mezben. A tapasztalt utánpótlás-válogatott játékost szurkolóink 2015 nyarától három éven át láthatták városunkban, most pedig nagy elszántsággal és tervekkel tért vissza klubunkhoz.
 
„Akárcsak Bertus Lajos, én is úgy érzem, hazaérkeztem, és nagyon vártam már ezt a pillanatot. Bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni, mikor legutóbb itt voltam, az Európa-liga indulásért harcoltunk, most is így tervezem, de előbb tavasszal meg kell erősödnünk” - nyilatkozott honlapunknak Szakály, aki kedd este másfél évre kötelezte el magát klubunknál.
 
Régi-új játékosunknak sok sikert kívánunk újból Pakson!
 
szakviss2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök