bertbel1.jpg

Bertus és Szakály is dicséri a tábort

2020. jan. 16.  -  NB I.
A nyolcadik nap végén a két visszatérőnk engedett bepillantást gondolataiba.
A nyolcadik nap végén a két visszatérőnk engedett bepillantást gondolataiba.
banner_pse.jpg
 
„Mintha el sem mentem volna” - kezdte Szakály Dénes. „Úgy eltelt ez a másfél év, mikor újra beléptem az öltözőbe, ugyanúgy fogadtak, mielőtt elmentem. A beilleszkedéssel tehát nem volt gond, persze van egy-két új játékos, akikkel még a pályán össze kell szoknom, de erre kiváló ez az edzőtábor. Mivel nem nagyon szeretek műfüvön edzeni, nagyon örülök, hogy érkezésem után egyből ki is jöttünk, hiszen itt több mint jók a körülmények.” 
 
szakbel1.jpg
 
„Tökéletesen érzem magam” - ezek már Bertus Lajos ideái. „Csak csatlakozni tudok az előttem szóló kollégámhoz, számomra is minden olyan, mintha el sem mentem volna. Megtiszteltetés nap mint nap ismét felvenni a paksi szerelést. Én nem voltam még ebben a hotelben, viszont azt mondom, ez az egyik legjobb azokhoz képest, ahol eddig jártam. A szobáktól kezdve a pályákig minden kifogástalan, és még az időjárás is kegyes hozzánk, egy esős tréningünk sem volt. Zavartalanul készülhetünk a tavaszi meccsekre.” 
 
Bertus Lajossal és Szakály Dénessel szurkolóink hosszabb beszélgetést olvashatnak a ZTE elleni mérkőzésünkre megjelenő stadionmagazinunkban.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök