mkpecs3.jpg

A negyeddöntő a tét

2020. febr. 18.  -  NB I.
Szerdán klubtörténelmet írhatunk a Magyar Kupában.
Szerdán klubtörténelmet írhatunk a Magyar Kupában.
banner_onk.jpg
 
Múlt hét közepén nem volt könnyű dolgunk Pécsett, a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első felvonásán. Bár a hazai visszavágóra 2-1-es előnyt építettünk magunknak, ellenfelünk igazolta jó hírét. „Igazi kupameccset játszottunk, brusztolós futball volt… Előnyt szerettünk volna szerezni, ezt megtettük” - nyilatkozta az akkori párharcot követően vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
 
Innen jön a folytatás szerdán, 18:00-kor Fehérvári úti stadionunkban, ahol, ha megőrizzük előnyünket és/vagy további gólokat szerzünk a PMFC-vel szemben, klubtörténelmet írhatunk, hisz’ még sosem jutottunk a sorozat legjobb nyolc csapata közé. „Az előző mérkőzéséből kiindulva sok helyzetre, küzdelmes, kemény összecsapásra számítok. Egyáltalán nem lefutott a párharc. A Pécs egy jó csapat, és nem állnak be védekezni, valamint a támadásépítésekre is nagy hangsúlyt fektetnek. Ezektől független, hazai pályán, két idegenben szerzett góllal tovább kell jutnunk. Reméljük, legalább annyian kijönnek most is stadionunkba, mint szombatonként, ez sokat számít nekünk” - fogalmazott honlapunknak az első meccsen sérüléséből 424 nap után visszatérő támadónk, Haraszti Zsolt.
 
mkpecs1.jpg
 
A Mecsekalján szerzett két találatunk - az egy pécsi góllal szemben - igen értékes, de sajnos nem ad okot a teljes megnyugvásra, így egészen biztos, most is szükségünk lesz szurkolóink buzdítására. Nem utolsó sorban pedig egy szép továbbjutás kellő löketet és önbizalmat is adhat a srácoknak a szombati, DVSC elleni fontos bajnoki összecsapásunkra.
 
Jegyvásárlással kapcsolatos információk IDE kattintva olvashatóak. #mindenkiastadionbafebruárban

Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó mérkőzés
2020. február 19., 18:00
PAKSI FC - PMFC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
banner_magy1.jpg
 
Magyar Kupa 2019/2020
 
2019.09.21. Putnok FC - PAKSI FC 0 - 5 (Hahn 17’, 22’, Poór 26’, 86’, Balogh 30’)
2019.10.30. Salgótarjáni BTC - PAKSI FC 1 - 7 (Böde 12’, 65’, 75’, Windecker 36’, Balogh 56’, Bor 85’, Poór 90’)
2019.12.04. Credobus Mosonmagyaróvár - PAKSI FC 0 - 4 (Kecskés 5’, Böde 8’, Báló 13’, Könyves 23’)
2020.02.12. Nyolcaddöntő, első mérkőzés:  PMFC - PAKSI FC 1 - 2 (Kecskés 54', Sajbán 57')
 
 
Házi góllövőlistánk

Böde Dániel (4), Poór Patrik (3), Balogh Balázs (2), Hahn János (2), Kecskés Tamás (2), Bor Dávid (1), Windecker József (1), Báló Tamás (1), Könyves Norbert (1), Sajbán Máté (1)

mkpecs2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök