harvissz1.jpg

424 nap!

2020. febr. 22.  -  NB I.
„Sokszor voltam mélyponton, de a család és a barátok mindig segítettek.”
„Sokszor voltam mélyponton, de a család és a barátok mindig segítettek.”
banner_onk.jpg
 
Műteni kellett Harasztit, adtuk hírül 2019. január 24-én, miután csatárunk az FK Arsenal Tula ellen játszott, téli felkészülési mérkőzésünk legelején, egy szerencsétlen párharcot követően a térdéhez kapott. 10-es mezszámú kedvencünk sorsát, felépülését pedig innentől kezdve végigkövettük. Rendszeresen beszámoltunk róla, hol tart rehabilitációja, majd a múlt hét közepén, majd’ félezer nap után, ismét a pályán láthattuk mezünkben, tétmeccsen.

2018 decemberét írtunk, mikor utoljára játszottál, akkor a DVTK-t fogadtuk. Hogy emlékszel vissza azokra az időkre, milyen formában voltál a tavalyi évad őszi felében?
 
Az az ősz sajnos megadta az alaphangot a tavaszra is. Nagyon fura szezonunk volt, és inkább a rosszabb évadok közé lehet sorolni, hiszen egyszer fenn voltunk, egyszer pedig lenn. Ami engem illet, én is olyan voltam, mint a csapat. A teljesítményem hullámzott, elmaradt a várttól. Pont arra próbáltam készülni, fókuszálni, hogy a télen összekapjam magam. Hogy ezek a dolgok miért sikerültek akkor így, megmondom őszintén, nem tudom, de talán ma már ezzel nem is kell foglalkozni.

Megvan még az az eset, mikor Törökországban beköszöntött a baj? Elsőre tudtad, hogy komoly a dolog?
 
Sajnos minden másodpercére emlékszem. Mikor az ember egy ilyen súlyos sérülést szenved, utána van ideje magában többször visszapörgetni a dolgokat, így azok nem felejtődnek könnyen. Gondolok itt főleg a műtétet követő napokra, mikor a kórházban feküdtem. Egy szerencsétlen mozdulat volt, de rögtön éreztem, komoly a dolog, hisz’ volt már ilyen sérülésem. Abban azonban reménykedtem, hogy nem a kereszt-, hanem „csak” a belső szalagom szakadt, de sajnos a tünetek azonnal mást mutattak.

Hogy teltek a rehabilitációs hónapok? Belül hogyan építetted fel magad?
 
Azt tudtam, hogy Abkarovits doktor úr kiválóan elvégzi majd a beavatkozást, így igazából már csak az volt a kérdés, hogyan és milyen gyorsan sikerül a rehabilitációm. Hazudnék, ha azt mondanám, fejben nem volt nehéz. Most többet kellett feküdnöm, mint anno, a porcvisszavarrás miatt majdnem hét hétig voltam ágyhoz kötve, emiatt a mostani lábadozás rosszabb volt, mint az előző. Sokszor voltam mélyponton, viszont a család mindig segített. A kisfiam is sokat dobott az állapotomon, az járt a fejemben, hogy miatta sem adhatom fel. És nem feledkezhetek meg a barátokról sem, Ők is sokat segítettek.
 
harvissz2.jpg

Sokat voltál a csapat mellett, rendre feltűntél az edzéseken, és talán nem is volt olyan meccs, amit kihagytál volna…
 
Igen! Végig próbáltam itt lenni a srácokkal, bár a pályán sajnos nem segíthettem nekik, de mindig jó volt bemenni az öltözőbe. Igyekeztem folyamatosan a csapattal együtt élni, ezért nekem is nehéz volt azt látni, hogy milyen szezonunk volt. Végig úgy éreztem, mennék, segítenék, de sajnos tehetetlen vagyok. Hála Istennek, most már szép lassan a pályán is hozzátehetem majd a magamét.

424 nap után a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, Pécsett tértél vissza múlt hét szerdán. Hogy élted meg azt a pillanatot és a pályán töltött fél órát?
 
Jó volt, jól éreztem magam, ugyanakkor nagyon el is fáradtam, de ez ilyenkor reális. Ennyi kihagyott nap után persze volt bennem egy kis drukk, de ez is teljesen normális. Élveztem a futballt, és úgy ítélem meg, nem lógtam ki a többiek közül. Nem féltem, nem figyeltem a lábamra, és ez jó, teljesen benne voltam a meccsben. Örülök, hogy ismét hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez, tényleg nagyon boldog vagyok, hogy pályára léphettem. Kíváncsi voltam, másnap hogyan reagál a testem, fáradt voltam, viszont a térdem rendben volt, így ugyanúgy edzhetek tovább, mint a többiek.
 
banner_magy1.jpg

Hogy látod a tavaszod?
 
Kis részcélokat tűzök ki magam elé, ami abból áll, hogy a kupában egyre több percet játszhassak, majd ugyanígy felépítve a hétvégi bajnoki meccseket is. Szeretnék a március végi válogatott szünet utánra olyan állapotba kerülni, hogy már az NBI-ben is szerepet vállalhassak. Az lenne az ideális, ha addigra, vagy legkésőbb április elejére azt mondhatnám, nem lógok ki a csapatból

Mit vársz a hazai, DVSC elleni összecsapásunktól?
 
Ellenfelünk nemrég edzőt váltott, így még nem lehet előre megmondani, milyen játékot játszanak, a támadó vagy esetleg a védekező focit favorizálják… Ugyanakkor itthon, ellenük mindig jó meccset vívunk, a mostani is annak ígérkezik, de remélem, a három pontot a városban tudjuk tartani!
 
harvissz3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök