szekfiat1.jpg

Három győzelem, egy döntetlen és egy vereség

2020. márc. 10.  -  Utánpótlás
Utánpótláscsapataink a PVSK-val és az Újpesttel játszottak a hétvégén.
Utánpótláscsapataink a PVSK-val és az Újpesttel játszottak a hétvégén.
banner_pse.jpg

U12: I. osztály, Dél-nyugati csoport, 12. forduló: PAKSI FC - PVSK 1 - 1 (1 - 0)

Kezdők: Palencsár, Steiner, Osztermájer, Péter, Stier, Pumerschein, Wiesner, Farsang, Somogyi 

Cserék: Száraz, Bagó, Molnár, Kródi, Selyem
 
Gólunkat Somogyi szerezte.

„Sajnos nem tudtuk megnyerni az első mérkőzésünket, mert a pécsi csapat kihasználta az egyetlen hibánkat. Mi viszont a számos kidolgozott helyzetünk ellenére sem szereztünk további gólt. Kicsit tompák voltunk a végjátékoknál, és nem hoztunk megfelelő döntéseket a lehetőségeink végén. A döntetlen ellenére a csapat egészen jól játszott” - elemzett Sárai György trénerünk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: I. osztály, Dél-nyugati csoport, 12. forduló: PAKSI FC - PVSK 13 - 1 (6 - 1)

Kezdők: Wiesner, Kovács, Májik, Éger, Kajári, Marcsa, Galambos, TIllman, Szabó, Nikolos, Dörömböző

Cserék: Ulbert, Jáksó, Mózes, Jenei
 
Góljainkat Dörömböző (3’, 4’, 5’, 31’, 44’), Galambos (7’, 25’, 28’, 37’, 39’, 40’, 46’) és Szabó (59’) szerezték.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen már a hetedik percben négy gól volt az előnyünk. Dicséret illeti a fiúkat, mert az egész mérkőzés alatt nagyon koncentráltan játszottak. Akadtak jó egyéni teljesítmények, de csapatként játszottunk igazán kiválóan ezen a mérkőzésen. Az ellenfél kapuja előtt rendre nagyszerű döntéseket hoztunk, ezért alakult ki ekkora különbség a két csapat között” - nyilatkozott Wiesner József vezetőedzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: „Az egész csapatot dicséret illeti!”
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U16: II. osztály, 18. forduló: Újpest FC - PAKSI FC 2 - 3 (0 - 3)

Kezdők: Ignácz, Váncsa, Lakatos-Lengyel, Borsi, Lajkó, Szabó, Dózsa, Zoltán, Kurta, Lengyel, Heisler

Cserék: Herman, Molnár, Blága, Prantner, Ludányi, Gregor, Kovács
 
Góljainkat Zoltán (23’, 44’) és Dózsa (29)’ szerezték.
 
„Az első félidőben a három gólunkon túl további komoly helyzetekig és két kapufáig jutottunk, jól játszottunk. A második játékrészben sajnos ezt nem tudtuk folytatni, a semmiből kapott két gól után a lábunkban volt a negyedik találatunk, de nem sikerül lezárunk a meccset, így a vége kissé nehézre sikeredett. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez” - értékelt Gracza Tibor edzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Lakatos-Lengyel, Dózsa, Zoltán, Lajkó, Heisler 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U17: II. osztály, 18. forduló: Újpest FC - PAKSI FC 4 - 3 (2 - 3)

Kezdők: Fábián, Nickl, Zsákovics, Túri, Vas, Ribár, Budai, Barabás, Debreceni, Paksi, Dévényi

Cserék: Sági, Balogh, Vén, Tarczal, Fuják, Berger
 
Góljainkat Barabás (7’) és Debreceni (27’) szerezték, valamint a további egy találatunk újpesti öngólból esett.

„Sajnos a sok egyéni hiba miatt született ez az eredmény. Jól játszottunk, rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki, de a kevés ütközés, illetve a védekezésbeli nem koncentrálás megbosszulta magát” - vélekedett Kiss Tamás edzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Barabás, Debreceni, Ribár 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U19: II. osztály, 18. forduló: PAKSI FC - Újpest FC 7 - 1 (4 - 0)

Kezdők: Kovács, Prantner, Szekszárdi, Gyurkits, Budai, Pál, Vargyas, Hornyák, Süvöltös, Kovács, Görög

Cserék: Bencze, Varga, Szabó
 
Góljainkat Prantner (4’, 28’), Pál (10’, 41’, 59’, 90’) és Süvöltös (57’) szerezték.

Gratulálok a csapatomnak! Kezdünk kiegyenesedni, és ez érezhető a játékunk minőségén is. Nagyszerű első félidőt produkáltunk egy kellemetlen ellenfél ellen, de játékosaim mind játékban, mind hozzáállásban jól teljesítettek. Megfelelő agresszivitással, jó helyeken szereztünk labdákat, és ezekből sikerült visszatámadni, majd befejezni az akciókat. A második játékrészben a nagy előny birtokában egy kicsit visszavettünk, ez nem igazán tetszett, de így is sikerült növelni az előnyünket. Hétvégén idegenbeli rangadó vár ránk Pécsett, ott végig magas koncentrációval kell ellátni a feladatunkat, hogy sikert érhessünk el” - értékelt Nagy Lajos edzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Pál, Prantner, Kovács, Gyurkits
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
*Az U14-es és az U15-ös csapatunk DVTK elleni mérkőzése elmaradt, a találkozó új időpontja: 2020.04.14.
 
banner_honkupvissz.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök