pmkicsik1.jpg

Négy győzelem egy vereség mellett

2020. márc. 17.  -  Utánpótlás
Öt utánpótláscsapatunk is pályán volt a hétvégén - majdnem hibátlan mérleggel.
Öt utánpótláscsapatunk is pályán volt a hétvégén - majdnem hibátlan mérleggel.
banner_pse.jpg

U12: I. osztály, Dél-nyugati csoport, 13. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 0 - 1 (0 - 1)

Kezdők: Almási, Biszak, Péter, Stier, Pumerschein, Orbán-Zaják, Wiesner, Steiner, Somogyi

Cserék: Palencsár, Molnár, Farsang, Száraz, Selyem
 
Gólunkat Wiesner (19’) szerezte.

„Kicsit hasonlított ez a mérkőzés a múlt heti első összecsapásunkhoz, csak most sokkal jobban védekeztünk. Jól játszottunk, sok helyzetet kidolgoztunk, melyek közül egyet tudtunk értékesíteni. Mindenki ügyesen futballozott, gratulálok a srácoknak” - elemzett Sárai György trénerünk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: I. osztály, Dél-nyugati csoport, 13. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 1 - 2 (1 - 0)

Kezdők: Ulbert, Kovács, Májik, Jáksó, Kajár, Marcsa, Galambos, Tillman, Szabó, Niklos, Dörömböző

Cserék: Jenei, Mozes, Krausz
 
Góljainkat Galambos (39’, 60’) szerezte. 

„Az egész mérkőzés folyamán, a játék minden elemében jobbnak bizonyultunk, mint a Puskás Akadémia csapata. Többet birtokoltuk a labdát, a párharcok többségét mi nyertük meg, és több helyzetet is dolgoztunk ki. Örömteli számomra az eredmény, mert az őszi mérkőzéshez képest ez nagy előrelépés” - nyilatkozott Wiesner József vezetőedzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Galambos, Marcsa, Kovács, Tillman, Májik, Dörömböző, Szabó 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U14: I. osztály, 19. forduló: PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC 6 - 1 (2 - 0)

Kezdők: Bakodi, Máté, Vesza, Gáspár, Pupp, Babos, László, Tóth, Hekfusz, Szabó A., Ignácz

Cserék: Froster, Kispál, Szász, Szabó G., Tóth
 
Góljainkat László (8’, 52’, 60’), Szabó A. (10’, 56’) és Kispál (73’) szerezték. 

„Ellenfelünk egy nagyon jó csapat, aki ellen a találkozó első percétől kezdve magabiztosak tudtunk lenni, ez pedig győzelmet ért számunkra. Gratulálok az egész csapatnak, mindenki jól teljesített” - nyilatkozta Haraszti Zoltán edzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: I. osztály, 19. forduló: PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC 0 - 1 (0 - 0) 

Kezdők: Herman, Perger, Mácsik, Ádám, Nagy Dániel, Kugler, Lépő, Szivós, Nagy Dávid, Répási, Arnold

Cserék: Hübner, Fehér, Horváth

„Nagyon gyenge napot fogtunk ki, ugyanakkor a helyzeteink megvoltak a győzelemhez, hiszen három-négy ziccert is kidolgoztunk. Gólunk helyett mégis az ellenfél talált a kapunkba, ami, ahogy később kiderült, sajnos győztes találatot ért számunkra” - fogalmazott Mácsik Attila trénerünk.
 
Jó teljesítményt nyújtott: Ádám
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U19: II. osztály, 19. forduló: PMFC - PAKSI FC 1 - 4 (0 - 4)

Kezdők: Kovács, Prantner, Szekszárdi, Gyurkits, Budai, Pál, Vargyas, Hornyák, Süvöltös, Kovács, Görög

Cserék: Bencze, Varga, Horváth, Szabó
 
Góljainkat Prantner (9’, 33’), Pál (11’) és Gyurkits (42’) szerezték.

„Sikerült visszavágni az őszi fájó vereségért! Csapatom ezen a mérkőzésen úgy játszott, ahogy azt a körülmények engedték, egyszerű játékkal, eredményesen hozta le a rangadót. Sajnos a pálya talaja nem igazán kedvezett egyik csapatnak sem, viszont mi jól reagáltunk a megváltozott körülményekre, és nagyszerű első félidőt produkálva győztük le közvetlen riválisunkat. Fordulópontot jelentett, hogy ellenfelünk 2-0-s vezetésünknél nem tudott értékesíteni egy büntetőt, mert kapusunk nagyszerűen védett. Ezután viszont növelni tudtuk az előnyünket, mellyel eldőlni látszott a mérkőzés. A második játékrészben ellenfelünk egy kipattanót értékesített, viszont nekünk is megvoltak a lehetőségeink, hogy további találatokat szerezzünk, de nem sikerült, így egy küzdelmes, de nem túl színvonalas mérkőzésen sikerült begyűjteni a fontos három pontot. Hatalmas gratuláció jár a fiúknak, ismét bizonyították, hogy csapatként, alázattal sok minden elérhető” - értékelt Nagy Lajos edzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Prantner, Kovács, Hornyák, Kovács, Gyurkits 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
*Az U16-os és az U17-es csapatunk ZTE elleni mérkőzése elmaradt, a találkozók új időpontja még nem ismert.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök