serulmar1.jpg

Sérültjeinknél érdeklődtünk

2020. márc. 18.  -  NB I.
Szélpál Norbert, Szakály Dénes és Bartha László számolt be állapotáról.
Szélpál Norbert, Szakály Dénes és Bartha László számolt be állapotáról.
banner_magy1.jpg

Szélpál Norbertnek az Újpest elleni összecsapásunk első félidejében, egy sprint utáni rossz lépést követően húzódott meg a bal combizma, majd a szünetben vezetőedzőnknek, Osztermájer Gábornak le is kellett cserélnie fiatal és tehetséges belső védőnket. „Ahogy elkezdődött a szünet és kicsit kihűlt a lábam, rögtön éreztem a fájdalmat, így jobbnak láttuk, ha nem folytatom a meccset. A csapat orvosai a hétvége után már részletesebben is megvizsgáltak, egyelőre tényleg csak húzódásról beszélhetünk. Most pihentetem, mert van még egy kis fájdalmam, de messze nem olyan intenzív, mint szombaton. Pár hét és szerintem túl is leszek rajta” - így 6-os számú labdarúgónk.
 
serulmar2.jpg
 
Szintén a fővárosi lila-fehérek ellen vívott mérkőzésen tört el Szakály Dénes járomcsontja egy csúnya ütközést követően. Dinit hétfőn a János Kórházban Dr. Katona József műtötte, és szerencsére a beavatkozáskor lemezeket nem kellett felhasználni a tört csont fixálásához. „Az operációig, annak ellenére, hogy fájdalomcsillapítókat is kaptam, komoly fájdalmaim voltak. Most, túl a műtéten, egy kis duzzanat van a sérülés helyén, egy hét múlva kontroll, újabb egy hét múlva kezdhetem az edzéseket, viszont addig nagyon oda kell rá figyelnem. Nem aludhatok az arcom azon felén, nem ehetek semmi rágósat, míg össze nem forr a csont. Most úgy néz ki, négy-hat hét, míg teljesen rendbe jövök, persze maszkban előbb is játszhatnék, de a vírus miatt ugye szünet van- nyilatkozta honlapunknak középpályánk motorja.

Bartha László sarkát október elején műtötték. Február végén, mint fogalmazott, hullámzó volt lelki- és fizikális állapota egyaránt, ugyanakkor örült is, mert maximálisan végig tudta csinálni edzéseit. Lássuk, mi a helyzet most az ellenfeleinkre mindig veszélyes középpályásunkkal: „Még egy kicsit hasonló a történet, mint pár hete volt. Nemrég, három-négy napig minden szuper volt, aztán a nagyobb távolságokon, az erős sprinteknél jött a fájdalom, majd ezt is kezdtem legyűrni, és az utolsó egy hétben újra rendben voltam. A mostani kényszerű szünet jól is jöhet számomra, hiszen lett időm, így most annyira terhelem a lábam, amennyit enged, hisz’ eddig a szívemet azért nagyon nehéz volt visszafogni, nagyon mentem volna a pályára. Egy biztos, ha huzamosabb ideig tudok nyolcvanméteres sprinteket abszolválni, akkor jön el az ideje, hogy visszatérjek a többiek közé” - számolt be Bartha rehabilitációja jelenéről.
 
ser20feb1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök