korotth1.jpg

Mindenki fut és erősít

2020. márc. 23.  -  NB I.
Újabb három játékosunkat kerestük fel, és érdeklődtünk, hogy telnek a napjaik.
Újabb három játékosunkat kerestük fel, és érdeklődtünk, hogy telnek a napjaik.
banner_magy2.jpg

Könyves Norbert
 
„Pakson vagyok természetesen, és az otthonomban, a gyerekeim segítségével tréningezem. Meg kell, hogy mondjam, jól le is fárasztanak. A futás magától értetődően alap, amikor pedig a lakásban erősítek, a család legkisebbjei is próbálják utánam csinálni a gyakorlatokat, de a vége minden esetben az, hogy inkább Ők lesznek a súlyok. Pont jó, mert így szériázásoknál van egy 10 és egy 20 kilós „nehezékem” (nevet). A szabadidő pedig a játéké a kicsikkel. Sajnos sportolóként az a legrosszabb az egészben, hogy nincs megfogható időpontunk, hiszen, ha lenne, lehetne úgy időzíteni, de így sajnos csak sodródunk… Ugyanakkor az egészség most a legfontosabb, és reméljük, mihamarabb az egész világ túl lesz ezen az egészen!”

korotth3.jpg
 
Bertus Lajos
 
„Igazából sajnos most minden nap ugyanolyan… Itthon vagyunk mi is Pakson a kisfiammal és a feleségemmel. Betartjuk az ajánlásokat, nem megy semerre fölöslegesen a család, én is csak ritkán indulok „beszerző utakra”. Minden nap szorgalmasan végzem az előírtakat, próbálok maximálisan alkalmazkodni a helyzethez, ami nem egyszerű, de muszáj. Folyamatos a kommunikáció a csapaton belül, amiből kiderül, mindenki hasonlóan ténykedik otthon. Nem voltunk még ilyen helyzetben, és reméljük, nem is leszünk többször. Bízunk benne, hogy minél hamarabb csillapodik a járvány, és mi is újra el tudjuk kezdeni a teljes értékű munkát.”
 
Osváth Attila
 
„Csinálom az edzéstervet, amit a szakmai stáb előírt, napról napra annak megfelelően készülök. Itthon a lakásban, a nappaliban erősítek, futni pedig kijárok. Persze hiányoznak a labdás gyakorlatok, valamint itthon nem lehet teljesen lemodellezni egy pályás edzést, de igyekszem, igyekszünk formában maradni. Igazából minden csapatnak és játékosnak ezzel a szituációval kell megbirkóznia, így semmiben sem szenvedünk lemaradást, hátráltatást. Én egyébként a futáson túl csak a kutyusunkat viszem le sétálni, valamint hetente egyszer bevásárolok, tehát maximálisan betartjuk az itthon maradást, ami a kisgyermekünk miatt is extrán fontos. A csapattársakkal napi szinten beszélgetek, nem tudjuk, meddig fog tartani a kialakult helyzet, de az biztos, hogy az egészség a legfontosabb.”

korotth2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök