upedzcsoner2.jpg

U19-es, U17-es és U16-os értékelések

2020. márc. 31.  -  Utánpótlás
Ez alkalommal a trénerek mondták el, hogy látták az eddigieket.
Ez alkalommal a trénerek mondták el, hogy látták az eddigieket.
banner_pse.jpg
 
Egy hete összegeztük utánpótlás-csapataink eddigi, csonka tavaszi szezonját. Most edzőinket kerestük fel, nyilatkozzanak a lejátszott meccsekről, az otthoni edzésekről és a folytatásokról. A három legidősebb együttesünk zseniális eredményt hozott, tíz meccsből 7-2-1-es mutatót produkáltak a felfüggesztésig.

U19-es gárdánk négy meccset játszott le, három győzelem és egy döntetlen a zsákban. „A félkészülésünk kimondottan jól sikerült, hiszen győzelmeket arattunk és kiváló eredményeket értünk el kiemelt akadémiák, megyei és NBIII-as csapatok ellen” - vágott bele az eddigiek elemzésébe Nagy Lajos edző. „Nagyszerű előjelekkel mentünk neki a bajnokságnak, melyet jól is kezdtünk, de azért gondjaink is akadtak. Sok sérültünk, sárga és piros laposunk lett az első két fordulóban, viszont a srácok mindezek ellenére a maximumot kihozták az eddigiekből. Győzelmi sorozatunkból csak a Grosics Akadémia elleni döntetlenünk lóg ki, minek köszönhetően a tabellát tekintve hátrányban utazhattunk közvetlen riválisunkhoz, a Pécshez, hiszen a PMFC kihasználta botlásunk, és megelőzött bennünket a tabellán. Mecsekalján azonban hatékonyan játszottunk, és sikernek örülhettünk, mellyel ismét az élre ugrottunk a pontvadászatban. A jövőben nehéz mérkőzések jönnek, idegenbe megyünk a Nyíregyházához és a Diósgyőrhöz is, mikor a kényszerszünetet követően újra pályára léphetünk.” Ezt követően Nagyot a leállásról, a szezon befejezéséről és az otthoni edzések fontosságáról is megkérdeztük. „Sajnos most egy olyan helyzetben vagyok, mint amikor egy gyerektől elvesznek egy labdát, Ő pedig sírni kezd. Persze mi már nem vagyunk abban a korban, hogy pityeregjünk, de azért erős hiányérzetünk van. Természetesen, majd, ha a körülmények is engedik, mindenképpen szeretnénk befejezni a bajnokságot, tehát a pályán szeretnénk megküzdeni az aranyéremért. E-mailben küldtem már a gyerekeknek erősítő, futó és labdás gyakorlatokat is, melyeket mindig frissítek is. Mostani gárdánk egy jó korosztály, akik közül jó páran elérhetik majd a felnőtt szintet, így maximálisan bízom bennük, hogy elvégzik az otthoni edzésterveket, mivel ez az Ő érdekük is” - zárta gondolatait trénerük.
 
upedzcsoner1.jpg

U17-es csapatunk eddig két győzelmet aratott egy döntetlen mellett. „Sajnos akadtak hibák az eddigi mérkőzéseinken, és értelemszerűen a vesztes, Újpest elleni találkozónkon a legtöbb” - így Kiss Tamás. „Hogy az csak egy kisiklás volt-e, még nem tudom megmondani, hiszen a következő összecsapásunk elmaradt, aztán pedig felfüggesztették a bajnokságot. Minden meccsen legalább három gólt rúgtunk, ami nagyszerű, tehát az összképpel elégedett vagyok. Egyelőre három meccsnyi tapasztalatom van a bajnokságból, hiszen a télen vettem át a fiúkat, így fix konkrétumokat a tabelláról nem tudok mondani, ugyanakkor azért dolgozunk, és bízom benne, hogy a szezon végén is elöl legyünk.” Persze Kiss is telefonos kapcsolatban maradt a játékosokkal, akik becsületesen, szorgalmasan végzik a kapott edzéstervüket. És hogy folytatnák-e? „Persze! Állunk elébe a maradék meccseinknek, és jó lenne végigjátszani az idényt. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy a következő évadot kipihenve és rendes hosszúságú felkészüléssel kezdhessék a srácok.”

U16-osaink két sikerük mellett egyszer osztoztak meg a pontokon az eddigi tavaszi idényben. „Én is két hónapja vettem át a csapatot, mely idő kellett is arra, hogy mindent és mindenkit megismerjek” - kezdte trénerük, Gracza Tibor. „Fontos dolog, hogy úgy ítélem meg, a lejátszott mérkőzéseinkkel nem okoztunk csalódást, és két győzelmet hoztunk is. A lejátszott három meccsünkből látszik, a koncentrációban kell egy kicsit továbblépnünk. Jó első félidő, hetven percek után sokszor kiengedtünk, és nehézzé tettük magunk számára a találkozók befejezését. Negyedik helyezésünk a tabellán elfogadható, sőt, úgy látom, még a bronzért is versenybe szállhatunk, viszont épp oly’ nehéz lehet megtartani ezt a pozíciót, mint felfelé kacsintgatni. Természetesen néhány játékoson keresztül tartom a kapcsolatot a csapattal ebben az időszakban is. Nemsokára otthon is végezhető gyakorlatokat, feladatokat is küldök nekik. Borzasztóan sajnáltam, hogy ez most így alakult, hiszen épp, hogy elindultunk, és én is belerázódtam a dolgokba… Nagyon sajnálom, így én is mindenképpen szeretném majd játékkal befejezni ezt az idényt” - foglalta össze az eddigieket Gracza.
 
Folytatás jövő héten további csapataink edzői elemzéseivel.
 
banner_magy1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök