ukicsik0.jpg

A legkisebbek is folyamatosan fejlődnek

2020. ápr. 14.  -  Utánpótlás
Sajnos azonban a kényszerű szünet a piciknél sem jött jókor. 
Sajnos azonban a kényszerű szünet a piciknél sem jött jókor. 
banner_pse.jpg
 
Ahogy azt szurkolóink már megszokhatták, keddenként az utánpótlásbázisunk kerül előtérbe. Ez alkalommal Wolf Attilával és Kollarics Zsolttal beszélgettünk, akik az U8-as korosztálytól az U11-es korcsoportig edzik a legkisebbeket. Érdeklődésünk a magunk mögött hagyott őszi és téli idényre, valamint természetesen a jelen helyzetre irányult.

U8-U9 „Nálunk az ősz az ismerkedéssel telt, hiszen sokan most kezdték, így az alapokat vettük át, majd szépen belerázódtunk” - kezdte Wolf. „Sokat foglalkoztunk ügyességi feladatokkal, amik még az első Bozsik-tornákra is benyúltak. A Kölyökligában - ahol a Tolna VFC-vel közösen indulunk - aztán már kicsit jobban ment minden. Persze az U9-es gyerekek kicsit rutinosabbak, mivel Ők rendelkeznek már tapasztalatokkal tavalyról, ugyanakkor az U8-asok is játszottak kifejezetten jó összecsapásokat” - mesélte edzőnk az őszről, majd rátért a téli szezonra. „A teremévad foglalkozásaiba egy kis erősítő feladatot is becsempésztünk. A teremtornákon további nagyszerű dolgokat láttam, a kicsik maximálisan visszaadták, amiket gyakoroltunk. Vannak ügyesebb növendékek, de mindenkinél látszott a fejlődés” - ezek után nem meglepő, trénerünk nagyon várta a tavaszt. „A Kölyökligából egy forduló tudott lemenni, mely után továbbra is kijelenthető volt, fejlődtünk.” A kicsik az iskolai időszak végéig szoktak edzeni, így a folytatás náluk is igencsak képlékeny. „Esetleg, ha májusban el tudnánk kezdeni tréningezni, még beleférhet egy-két meccs, de ez teljesen bizonytalan, figyeljük a fejleményeket, és meglátjuk, mi lesz” - zárta beszámolóját edzőnk.
 
ukicsik1.jpg
(Harmadikak lettünk a madocsai teremtornán)

U10-U11 „Mi is folyamatosan tudtunk előrelépni” - ezek már Kollarics szavai. „Ősszel Bozsik-tornákra jártunk, és a fővárosban is megfordultunk, ahol a Kölyökligában mérettettük meg magunkat. Télre túlnyomó részt terembe költöztünk, ahol két edzésünk volt, valamint egy kint, a szabadban, így háromszor tréningeztünk egy héten. Meghívásos teremtornákon és is részt vettünk, illetve mi is rendeztünk egyet. Két eredményt mindenképpen kiemelnék ebből az időszakból: A 2010-ben születettekkel a kalocsai tornán bronzérmet szereztünk, míg az eggyel idősebbekkel a kiskunhalasi nemzetközi tornán állhattunk fel a dobogó legfelső fokára” - így edzőnk, aki azt is elmondta, ezek után miért jött számukra rosszkor a jelen helyzet miatti leállás. „U10-eseink ligájukban kivívták a feljutást az úgynevezett felsőházba, ahol éppen a rájátszás következett volna, tehát még komolyabb meccsek vártak ránk, és most indultak volna újra a Bozsik-meccsek is.” Ugyanakkor, akárcsak Wolf, Kollarics is maximálisan alkalmazkodott a helyzethez. „Programokat küldtem a kicsiknek, akik felveszik az otthon végzett gyakorlatokat, majd elküldik nekem. Most technikai fejlesztéseket, labdaérintéseket, labdaérzékeléseket gyakorlunk, a feladatok otthon, a lakásban, vagy a kertben is elvégezhetőek” - engedett végezetül bepillantást hétköznapjaikba edzőnk.
 
ukicsik2.jpg
(Harmadikak lettünk a madocsai teremtornán)
 
Kitartást, srácok! Hajrá, Paks!
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök