osztkar4.jpg

Osztermájer: már teljes felkészülési időszakban kell gondolkodni

2020. ápr. 23.  -  NB I.
Vezetőedzőnk reagált a „cserekirály” jelzőre is.
Vezetőedzőnk reagált a „cserekirály” jelzőre is.
banner_magy1.jpg
 
A napokban egy felettébb érdekes adatokat összegyűjtő, összevető tanulmány jelent meg a kiemelten a magyar labdarúgással is foglalkozó csakfoci.hu weboldalon. A szakportál azt vizsgálta, mely edzők cserejátékosai mennyire voltak hatásosak gólok tekintetében az NBI idei huszonöt fordulója alatt. A listán vezetőedzőnk az igen előkelő második helyen szerepelt. Osztermájer Gábor tizennégy találkozója alatt negyvenkétszer változtatott, melyből hat fontos találat született. „Sosem tizenegy emberben gondolkozom, sokkal inkább teljes csapatban, és ezt mindig elmondom az öltözőben is. A csere egy rossz szó, helyette inkább úgy fogalmaznék, kicsit később áll be. Éppen ezért minden játékosomban folyamatosan próbálom tudatosítani, mennyire fontos, ha valaki lehetőséget kap, akkor hozzá tudjon tenni a csapat addigi munkájához” - nyilatkozta a kimutatásról honlapunknak trénerünk, aki azt is hozzátette, mindig igyekszik a lehető legtudatosabban változtatni, és általában előre eltervezi a meccs minden mozzanatát, felkészülve az összes lehetséges variációból.
 
Az elismerő téma után természetesen a jelenlegi helyzetről is informálódtunk vezetőedzőnknél. „Ahogy már beszéltük, kéthetente kapnak új programot az otthon készülő játékosok. Az elküldött edzéstervek mindig változnak egy kicsit, hogy ne legyen teljesen monoton a munkafolyamat. Mivel a futball egy csapatjáték, nem meglepő, mindenkinek hiányoznak a társak, a csapat. Továbbra is szinten tartás folyik, és az alap állóképességet fejlesztjük. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a sajnálatos körülmények ellenére a játékosok ne veszítsenek erejükből.”
 
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség nemrégiben újraválasztott elnöke a hét elején úgy fogalmazott, ha június tizenharmadikáig nem lehet újraindítani a pontvadászatot, akkor le kell zárni a szezont. Az időpont függvényében végezetül arra voltunk kíváncsiak trénerünknél, legkésőbb mikor kezdene el edzeni a megadott végső dátumra.  „Annak ellenére, hogy otthon dolgoznak a labdarúgók, ennyi leállás után már biztos, hogy egy teljes felkészülési időszakban kell gondolkozni, ami minimum öthetes folyamat. Ezt figyelembe véve május elején, 11-e környékén kellene megkezdeni a minden akadálytól mentes, teljes csapatos tréningeket” - tekintett bizonytalanul előre Osztermájer.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök