tatu13.jpg

Kiváló partneri viszony a Tolna VFC-vel

2020. ápr. 30.  -  Utánpótlás
A két klub közti, hosszú távra tervezett utánpótlás-szövetségből mindenki csak profitálhat.
A két klub közti, hosszú távra tervezett utánpótlás-szövetségből mindenki csak profitálhat.
banner_magy2.jpg
 
Két éve tart már a gyümölcsöző és igen jó hangulatú együttműködésünk a Tolna VFC-vel, mely megállapodás lényege, hogy mindkét klub a saját szintjén és a lehetőségeihez mérten profitáljon a közös munka adta folyamatokból, eredményekből. A szomszéd egyesülettel alkotott kapcsolatunk főbb lényege a tehetségek felfedezése, továbbgondozása, valamint a tolnai és a paksi edzők közti workshop, eszmecsere, melynek nyertesei minden esetben az ifjú labdarúgó növendékek lesznek. Az U14-es korosztálytól lefelé minden korcsoportot érintő közös munkafolyamatunk az egész régióra kihatással van. Ez az összefogás segíti a profi karrierre vágyó, tehetséges, de kisebb településeken élő gyerekeket, hogy egy élvonalban szereplő klub látószögébe kerüljenek, ha előbb Tolnára igazolnak, vagy ott kezdik meg a pályafutásukat.

„Nagyon szimpatikus számunkra a közeli paksi filozófia, így azt gondolom, mindenki nyertese ennek a kiváló szövetségnek” - kezdte Wéber Tamás, a Tolna VFC ügyvezetője. „Trénereink a paksi edzőktől kapott, kidolgozott tervekkel a fiatal labdarúgóinkat már egészen kiskoruktól kezdve egy NBI-es játékrendszerre és szellemiségre nevelik, ebből pedig később a gyerekek profitálhatnak majd. Nálunk az edzők nem főállásban foglalkoznak a kicsikkel, így az imént említett edzéstervek, játékelméletek, játékfelfogások nagyon hasznosak oktatóinknak. Mi pedig a PAKSI FC felé úgy próbálunk segíteni, hogy járjuk a környező óvodákat, iskolákat, toborzunk, és az edzéseket az első osztályú klub filozófiájában tartjuk.” Ezeken felül Wéber azonban még egy fontos dologra rávilágított, amit az ilyen partnerségek nyújtani tudnak a fiatalok számára. „Az úgynevezett visszaáramlás a játékosnak és a kluboknak is nyertes szituáció lehet. A mi szemszögünkből a legnagyobb feladatunk talán, hogy megértessük a gyerekekkel, ha Őket éppen nem igazolják le rögtön, vagy pár év után „visszaesnek” hozzánk, ne hagyják abba. A folyamatos kapcsolat és monitorozás végett bármikor újra a profi klubhoz kerülhetnek, de nálunk is lehetnek megye I-es játékosok, vagy tőlünk is eljuthatnak az NBIII-ba, közben rengeteget segítve egyesületünknek.”
 
Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy az egész világon ismert és ünnepelt kosárlabdasztárt, Michael Jordant - mint a most futó, karrierjét felölelő dokumentumfilm sorozatból kiderült - nevelőegyesülete anno, a fiatal évei közepén egyszer elbocsátotta, de Ő tovább edzett, majd mindenki megismerte a nevét, de vissza a futballhoz.
 
A tolnai klubelnök záró gondolataként azt is elmondta, a jövőben szeretne minél több tablóképet büszkén kitenni székházuk falaira olyan játékosokról, akik tőlük indulva futottak be a honi, esetlegesen nemzetközi labdarúgásban.

„Nagyszerű munka zajlik Tolnán” - ezek már ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt szavai. „Kifogástalan utánpótlás-egyesülete van a VFC-nek, valamint a szakembereik is remek munkát végeznek, Mácsik Attila és Wiesner József például már onnan csatlakoztak hozzánk. Két év elteltével mindenképpen gyümölcsözőnek mondható a kooperációnk, így az sem titok, hosszú távra tervezzük a közös munkát. Kétségkívül tehetséges labdarúgókat nevelnek a tolnaiak, ugyanakkor remélem, egyszer-egyszer mi is tudunk majd segíteni számukra ügyes és technikás játékosokkal. Már hosszú évek óta kiemelten nagy figyelmet szentelünk az utánpótlásbázisunk folyamatos fejlesztésének, melynek az ilyen megállapodások az egyik alappillérét képzik” - fogalmazott klubunk elöljárója.
 
Mi pedig egészen biztos, nem zárjuk le végleg ennyivel ezt a fontos és jelentős témát, tehát a jövőben mindenképpen tovább elemezzük majd a klubunk utánpótlásrészlegét nyilvánvalóan előre mozdító megoldásainkat, fejlesztéseinket.
 
Hajrá, Paks!
 
Borítókép: U13
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök