2004. július 23-án érkezett, és a klubunknál eltöltött majdnem teljes kilenc évében összesen 148 bajnoki mérkőzést játszott, melyek közül 57-et a másodosztályban, 91-et az NBI-ben abszolvált. 2005-ben NBII-es ezüstérmet szereztünk vele, egy évre rá már az aranynak és a feljutásnak örülhettünk. Első évében a legjobbak között az ősz kapusának választották, 2010-ben Ligakupa ezüstérmes, 2011-ben aranyérmes és bajnoki második helyezett lett. Új, minden pénteken jelentkező sorozatunk első interjúalanya Kovács Attila, Koko, aki ebben az évezredben kapusaink között a legtöbb bajnoki mérkőzéssel rendelkezik csapatunk mezében. Indul a Portré péntek sorozatunk.

 

Köszönöm, jól vagyok - kezdte egykori hálóőrünk, majd azt is elárulta, kapusedzői feladatait jelenleg online végzi.

 

Három kapussal dolgozom, akikkel a sajnálatos vírushelyzet miatt, a technikai adottságokat kihasználva edzünk. Emellett természetesen a családommal is maximálisan betartjuk az otthonmaradást, a tízéves kisfiammal tanulunk és edzünk is, hiszen Ő is kapusnak készül.

 

Akkor igazoltam Paksra…, jó rég volt! Balassagyarmatról tettem át a székhelyem, ahol, úgy emlékszem, Kis Károllyal a kispad élén igazán jól szerepeltünk. Karcsi aztán ugye később Pakson is komoly eredményeket ért el.

 

Dupai János ajánlotta a nevem még Tatabányáról Karszt Józsefnek, Jozsó bá’-nak. Akkoriban még nem igazán játszottam, hisz’ fiatal voltam, ezért érthetően Haraszti Zsolt még kivárt, aztán az imént említett balassagyarmati szerepvállalásom meggyőzhette a paksi vezetést, felkerestek, én pedig örömmel mondtam igent.

 

 

Akkor nem, de aztán Jozsó bá’-val utólag nagyon sokszor beszélgettünk azokról az időszakokról, így említette, hogy többekkel közösen egyfajta stabilitást hoztunk akkor a klubhoz. Emlékszem, mikor megérkeztem Paksra, jöttek még négyen-öten, majd egy hihetetlenül jó öltöző állt össze. Mindenki felettébb jól érezte magát, azt a hangulatot megtervezni sem lehetett volna jobban, nagyon nagy szerencsénk volt. Zseniális volt a fiatalok, a középidősek és az öregek aránya, Lengyel Ferenc szigorúságával pedig nagyszerűen összefogta, irányította a gárdát. Egy igazán szuper kis történet alakult aztán ki ebből.

 

 

Ha egyben gondolok azokra az időkre, az örök szerelem jut eszembe. Mikor meglátom a TV-ben a paksi meccseket, mindig elmesélem a kisfiamnak, hogy talán apukád is beletett pár tégladarabot abba a sikertörténetbe, ami akkor elindulhatott abból a nagyszerű városból.

 

Ha szakaszokra bontjuk, az első mindenképpen az NBII-es bajnoki cím. Sosem felejtem el a konfettiőrületet, mikor megkaptuk a kupát, valamint azt sem, hogy négy meccset már bajnokként játszottunk, azokat a találkozókat pedig igazi prémiumként éltük meg. Mi, játékosok nagyon kiélveztük azokat a heteket, és semmit sem sejtettünk arról, hogy a héttérben a vezetőség mekkora harcokat vív, hogy aztán ősszel elindulhassunk az első osztályban. 

 

Másodikként tisztán emlékszem az indulásra, az első NBI-es meccsünkre. Úgy volt, hogy szombaton játszunk, majd mégis pénteken volt a meccs a másik feljutó Vác ellen. Idegenbeli győzelemmel kezdtünk, ahol az újságok engem hoztak ki a legjobbnak, ez pedig nagy lökést jelentett számomra a továbbiakhoz.

 

Harmadikként az ősz kapusa címet emelném ki. Ezeken felül örömmel emlékszem arra is, hogy a gárda csapatkapitánya is lehettem, míg meg nem érkezett Éger László, aki igazi kapitánytípus volt, egyértelmű volt tehát, hogy átveszi ezt a szerepet. Nagyszerűen csinálta, én pedig még jobban tudtam koncentrálni a gólvonal előtti teendőimre.

 

Inkább azt mondanám, nagyon más volt a kettő, de, ha mindenképpen nehézségi fokban szeretnénk mérni, szerintem az akkori NBII-ben nehezebb volt játszani. Manapság nagyon sok helyen már első osztályú szinten vannak tartva a másodligás játékosok. Én például akkoriban 5:20-kor indultam dolgozni az erőműbe, 14:00-kor kicsekkoltam, amit egy gyors ebéd követett, és úgy mentem a pályára edzeni, ahol Lengyel mesterünk borzasztó kemény tréningeket tartott. Ezek mellett úgy nyertünk bajnokságot, hogy napközben jött velem szembe jobb bekkünk, akit nem ismertem meg, mert tiszta festék volt. Báló Tomi festékszóróban melózott, Kiss Tomi az irodában volt, és Mészáros István is keményen dolgozott… Ilyen szinten roppant nehéz volt tehát megnyerni a bajokságot, majd a rá következő évben olyan erősítést kaptunk tapasztalt játékosok személyében, hogy többször kifejezetten stabilan tudtuk hozni a bent maradást az NBI-ben.

 

Önbizalom szempontjából nagyon jelentős érdem volt, bizonyítottam az NBI-ben, és olyan kapusokat előztem meg, mint Szűcs, Sztevanovics, Végh vagy Balajcza. Előtte folyamatosan csak néztem Őket, és arra gondoltam, hogyan juthatok el arra a szintre…

 

Maga az elismerés olyan hirtelen jött, hogy, mikor hívott az első újságíró, hogy erről kérdezzen, nem is tudtam, miről beszél. Oké, meccsenként néztem, mikor milyen osztályzatot kaptam, de összességében nem gondoltam, hogy ez sülhet ki belőle. Az a cikk egyébként nagyon fontos lett számomra, a mai napig megvan gondosan elrakva a kis dobozomban. Nélkülözhetetlen ugyanakkor megemlíteni, hogy azért is tudtam akkor úgy védeni, mert olyan futballisták voltak előttem, mint Benedeczki, Salamon, Molnár, Csehi, Báló, Hanák, Fehér… Döbbenetes, de mindig jól helyezkedtek, így megkönnyítették az én dolgom is. Ők is kellettek ahhoz, hogy így tudjak teljesíteni, tehát az Ő érdemük is ugyanakkora, mint az enyém.

 

 

Ugye bajnoki ezüst és Ligakupa-győzelem… Sajnos ez a szezon kicsit halványabb számomra, hiszen abban az évadban egy borzasztó sérüléshullámon mentem keresztül, amit tetőzött egy elrontott műtét. Emlékszem, mikor az MTK-pályán kiosztották a bajnoki érmeket, akkor is a lelátóról mentem a pályára, és szintén a lelátóról szurkoltam a csapatnak az utána következő Európa-liga-szerepléskor. Érdekes tehát, hogy, ami a klubnak eddig a legnagyobb értéke és eredménye, az számomra kicsit szürkébb a sok kihagyás miatt, amiből aztán alig tudtam kijönni.

 

Nagyon szerettem! Családias, nyugodt volt, én ilyen vagyok, így feküdt a paksi élet. Ezeken felül azért a szórakozási lehetőségek is megvoltak, ha arra vágyott az ember. Pompás közeg vett körül, itt emelném ki kapusedzőmet, Heizler Jánost, aki egyfajta második apukaként is működött számomra, nagyon sokat adott, nemcsak kapusként készített fel, emberként is épített.

 

Én mindig lent laktam, nem utazgattam sehová, a kisfiam is ott született… Emlékszem, sokan, akik nem tudták, valójában honnan valósi vagyok, mindig azt hitték, tősgyökeres paksi vagyok. Ez azt hiszem, mindent elmond. Kifejezetten szerettem a várost, jól éreztem magam ott. 

 

Az erős, kemény munkában hiszek. Hosszú távon a sikerekért megfeszített munkát kell letenni az asztalra, továbbá a precizitás és a komolyság is elengedhetetlen!

 

A generációs különbségek miatt azonban érdekes dolog manapság az edzősködés. Nekem is alakulnom kell, viszont Őket is alakítanom kell. El kell fogadniuk, hogy munka nélkül semmi sincs, viszont nekem is bele kell törődnöm a más életritmusba, és ahhoz kell alakítanom a programom. Hála Istennek az én fiaim vevők rá, és büszke vagyok, hogy idén mindhármuk utánpótlás-válogatott behívót kapott.

 

Inkább úgy fogalmaznék, a kispályás, teremfocis felkéréseket nagyon nagy örömmel vállaltam eddig is, és vállalom ezek után is, de, ha nagypályára kellene menni, azt már sajnos nem tudnám bevállalni. Jók ezek a lehetőségek, felkérések, hiszen végre újra találkozunk a fiúkkal, és ilyenkor remek a hangulat.