edzkarut1.jpg

Egy hete edzünk

2020. máj. 04.  -  NB I.
Játékos körkép.
Játékos körkép.
banner_magy1.jpg

Szabó János

„Magamon és az egész csapaton is azt vettem észre, hogy igencsak ki voltunk már éhezve a labdára, viszont a sport minden elemében egyértelműen lehet érezni, hosszabb volt a kihagyás, mint az nyáron vagy télen lenni szokott. Úgy gondolom, nagy szerencse lenne, ha három hét után mindenki formába tudna lendülni, és itt nem csak a mi gárdánkra gondolok. A szakmai stábunk azonban mindent elkövet, hogy a korlátozások ellenére is kiváló tréningeket rakjon össze, ugyanakkor az egészségügyi ajánlásokat is maradéktalanul betartsuk. A csapat hangulatára, ahogy eddig, úgy most sem lehet panasz, még akkor sem, ha a jelen helyzetben nehéz maradéktalanul a futballra koncentrálni, nem a legjobb így készülni, edzeni, de becsülettel végezzük a dolgunkat.”

edzkarut3.jpg

Windecker József

„Olyan szempontból jó volt a múlt heti kezdés, hogy találkoztunk a többiekkel, viszont a szabályozások betartása miatt mondhatjuk, hogy rávezető hét volt. Én is úgy tapasztaltam, hogy mindenki nagy elánnal vetette bele magát a munkába. Várjuk a valószínűleg igen kemény folytatást, hiszen lassan már teljesen egyértelmű, lesznek meccsek is… Nekünk pedig minél jobb formában kell lennünk, mivel nyolc nehéz találkozó vár ránk. A zárt kapus mérkőzések egyáltalán nem ideálisak, mivel a foci a szurkolókért van, de ezzel sajnos nem tudunk mit tenni. Én jó állapotban érzem magam, de most mindenki erőteljesen odateszi magát a tréningeken.”

Hahn János

„Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, miszerint edzőink a helyzet ellenére jó tréningeket tartanak, valamint mindenki jó formát mutat. Ugyanakkor nehéz a helyzetünk, nem úgy működünk, ahogy szoktunk, ahogy igazából kellene. Sok a kérdőjel, főleg a meccsekkel és az átfertőződésekkel kapcsolatosan, viszont mindenki próbál maximálisan felkészülni, hogy semmi esetben se érjen meglepetés bennünket. Keményen végezzük a munkánkat, várjuk a döntést.”

edzkarut2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök