baloapu1.jpg

Nagy a boldogság Bálóéknál

2020. máj. 18.  -  NB I.
A példásan klubhű játékosunk kislánya születéséről mesélt.
A példásan klubhű játékosunk kislánya születéséről mesélt.
banner_kvfeh3.jpg
 
 
Két hete már, hogy nagyszerű gólyahírről számolhattunk be, hiszen megszületett ikonikus játékosunk, Báló Tamás és felesége, Báló Vivien kislánya. Báló Nina Bella negyvenhat centiméterrel és kétezerháromszáz grammal látta meg a napvilágot és hozott magával csupa örömöt az újdonsült szülőknek. Tizennégy nappal később, mikor lassacskán már mindenki belerázódott új „szerepkörébe”, védőnkkel beszélgettünk élete egyik egészen biztosan leggyönyörűbb és legmeghatározóbb történéséről.
 
„Épp a házunk hátsó részében voltam, ahol egy kis TRX-sarkot alakítottam ki az otthoni edzésekhez, mikor szólt Vivi, hogy elérkezett az idő, mennünk kell” - indította élménybeszámolóját egészen a kezdetektől hetes számú játékosunk. „Érdekes, hogy egyébként mindketten nyugodtak voltunk, nem kapkodtunk, összekészültünk, beültünk az autóba és felmentünk a budapesti kórházba. Apás szülést terveztünk, ami össze is jött, így szinte rögtön a kezembe vehettem Ninát, majd az ilyenkor szokásos dolgokat követően már Vivivel hármasban csodáltuk kislányunk.”

baloapu2.jpg
 
Báló a szakmai stábtól természetesen háromnapos extra pihenőt kapott május 4. után, így végig feleségével és a picivel lehetett a születést követő órákban. „Két nap után hagytuk el a kórházat, és jöttünk haza, ahol minden szép rendben várt bennünket, hiszen már a szülés előtti hetekben készre szabtuk a gyerekszobát és annak minden részletét” - folytatta a klubhűségből jeles labdarúgónk, aki azt is elárulta, mindenből, ami a kezdetektől a gyerekneveléssel jár, maximálisan kiveszi a részét. „Nina alapból rendkívül nyugodta baba, van, hogy etetés közben is képes elaludni, persze azért akadnak sírások esténként, de hol nem. A nagyszülők rengeteget segítenek az első pillanatoktól kezdve, amit szintén jó megtapasztalni.”
 
Végezetül arra is kíváncsiak voltunk, mennyire változott meg játékosunk élete, érzései kislánya érkezését követően. „Gyönyörű érzés, elmondhatatlanul boldog vagyok, és egyfajta többletmotivációm is van. Két hét elteltével egyre többet van nyitva a kis szemecskéje, mosolyog, és látjuk, ahogy elkezdi felfedezni a körülötte lévő világot. Mikor edzésre jövök, nem telik el úgy perc, hogy ne gondoljak rá, főleg a tréningek végeztével, rohanok is haza egyből.”
 
Mi pedig zárásként még egyszer jó egészséget kívánunk az egész család számára.
 
baloapu3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök