bdujraind1.jpg

„Meg kell oldanunk a feladatot”

2020. máj. 29.  -  NB I.
Kapitányunk szerint is bátran és önbizalommal kell pályára lépnünk szombaton.
Kapitányunk szerint is bátran és önbizalommal kell pályára lépnünk szombaton.
banner_kvfeh3.jpg 
 
Ki ne tudná már, szombaton a Fehérvár ellen kezdjük nyolcmeccses sprintfutásunkat a bajnokság zárásáig. A péntek délutáni tréning előtt 13-as számú játékosunkhoz fordultunk az öltözőben:

„Jó a hangulatunk, a csütörtöki edzést követően pedig volt egy kis közös beszélgetésünk is, ahol mindent átvettünk” - kezdte csapatkapitányunk, Böde Dániel. „Egészen biztos tehát, hogy jó felfogásban és lelki állapotban lépünk majd pályára. Mindenki tudja, mi a célunk, és ezért mit kell tennie. Meg kell oldanunk a feladatot! Én is csak azt mondhatom, amit csütörtökön vezetőedzőnk: félelemnek nincs helye. Ha egy boxoló gyáván megy be a ringbe, egészen biztos, hogy kikap. Teljes önbizalommal kell nekivágnunk a meccseknek, csak úgy arathatunk sikereket. Fehérvár ide vagy oda, a hátralévő nyolc fordulóból egyik találkozónk sem lesz könnyű, ez fix. Látható, mindenki megszenved az eredményekért, nekünk is azt kell tennünk. Egészen biztos, hogy senki nem fogja olcsón adni a bőrét, de mi se a miénket. Végtelenül bízom benne, hogy mindenki egyirányba húzza a másikat, és kilencven perc elteltével mi örülhetünk majd” - zárta pozitív és elszánt gondolatait ikonikus játékosunk.
 
A MOL Fehérvár elleni mérkőzésünkkel kapcsolatos fontos szurkolói információk IDE kattintva olvashatóak.
 
Hajrá, Paks!
 
bdujraind2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök