harhar1.jpg

Harmincharmadszor találkozunk a Fehérvárral

2020. máj. 30.  -  NB I.
Beharangozó, múltidéző.
Beharangozó, múltidéző.
banner_pse.jpg
 
Játékosaink szombaton 21:05-kor, az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Fehérvár gárdáját fogadják. A mérkőzést egy szerdai kormányrendelet értelmében nézők előtt rendezhetjük, azonban fontos és szigorú óvintézkedések mellett. Információk ITT!
 
Legutóbb december 7-én Fehérvárott csaptunk össze aktuális ellenfelünkkel. A roppant jó mérkőzés első félideje ugyan nem hozott gólt, de a szünet után tíz perccel már nálunk volt az előny, Szabó János talált a hazai kapuba egy mértani pontosságú beadást követően. Ugyan a piros-kékek próbálták nyomást helyezni ránk, nem hagytuk, és a hetvennyolcadik percben a csereként beálló Könyves Norbert is bevette a fehérváriak kapuját. Két gólunkra és nagyszerű játékunkra a tabella második helyezettjétől nem érkezett válasz, így először ünnepelhettünk győzelmet a Fejér megyei városban. Innen kellene folytatnunk!!!
 
 
Múltidéző
 
Csapatunk először 2006. augusztus 27-én találkozott az akkor még FC Fehérvár névre hallgató most szombati ellenfelünkkel. A Pakson rendezett találkozóra 3000(!) ember volt kíváncsi élőben, ám a népes közönség sajnos 2-0-s vendég győzelmet láthatott a premieren. A fél évvel később, 2007 március 3-án játszott visszavágón Kiss Tamás révén a 11. percben szereztünk vezetést, amit a 81. játékrészig őrizni is tudtunk, akkor a hazaiaktól Kuttor Attila vette be a kapunkat. Több gól nem esett a második egymás elleni találkozásunkkor, így pontosztozkodásra került sor. 
 
A 2007/08-as szezonban Pakson került sor a harmadik összecsapásra. Az első félidő utolsó percében Éger László vétett öngólt, így vendégeink vezetéssel mehettek a pihenőre. A második játékrész 3. percében büntetőhöz jutottunk, amit Buzás Attila értékesített. Úgy nézett ki, ismét döntetlennel zárunk a Fehérvár ellen, de a hosszabbításban Tököli Attila megszerezte a győztes találatot csapatunk számára. 
 
A 2010/11-es szezonban a hazai meccsünkre 4000(!) szurkoló jött ki stadionunkba, és láthatta, hogy csapatunk Bartha László 6. játékrészben szerzett góljával begyűjötte második győzelmét is Székesfehérvári gárdával szemben. 
 
A 2012/13-as évadra ugorva: először a 9. fordulóban futottunk össze egymással. Tököli Attila már a 8. percben vezetést szerzett csapatunk számára, de Kovács István a 76. játékrészben egyenlített. Több gól nem esett a mérkőzésen, 1-1-es végeredménnyel mindkét csapat 1-1 ponttal gyarapodott. 
 
 
A következő szezon paksi meccse 2-2-es döntetlent hozott. Haraszti Zsolt szerzett vezetést a Vidinek, amire Heffler Tibor válaszolt, majd Marco Vaneira vétett öngólt. 50 perc elteltével vezettünk, azonban 12 játékperccel a vége előtt Nikolics Nemanja egalizált.
 
 
 
A 2014/15-ös szezonban ismét a visszavágón tudtuk pontokat szerezni. A mérkőzés 80. percében Könyves Norbert volt eredményes tőlünk, ellenfelünknek pedig már nem volt ideje válaszolni találatunkra.
 
 
Az egy évvel későbbi kiírásban 2015. szeptember 12-én fogadtuk a piros-kékeket. Vinícius Paulo öngólját követően a 28. percben nálunk volt az előny. A második játékrész 5. percében Szabó János begyűjtötte a második sárga lapját is, így emberhátrányba kerültünk, de 8 perccel később büntetőhöz jutottunk, amit Szakály Dénes sikeresen értékesített. Hiába játszottunk 10 emberrel, a túloldalról nem jött válasz, így a hármas sípszóig maradt a 2-0.
 
 
A 2016/17-es szezon július 24-én rendezett paksi meccsén Feczesin Róbert a 26. percben megszerezte a vezetést vendégeink részére. Tőlünk az 52-ben Gévay Zsolt egalizált. Több gól nem esett a mérkőzésen, 1 pontot tudtunk itthon tartani.
 
 
Az egy esztendővel későbbi találkozásinkból a harmadikat kell kiemelnünk, amikor is az első félidő gól nélkül futott ki, majd a 67. játékrészben Haraszti Zsolt talált a kapuba. Ezen a meccsen több találatot nem szereztünk, de nem is kellett, hiszen a vezető gólunkra nem érkezett válasz a túloldalról. 1-0-val zsebeltük be a három egységet.
 
 
A tavalyi kiírás első egymás elleni összecsapását 2018. július 28-án rendezték. Tőlünk Simon András az első fél órában kétszer is a kapuba talált, ám ebből egyszer sajnos nem a jó oldalon. Az 1-1-es állás kitartott a végéig, így pontosztozkodásra került sor.
 
 
A harmadik fordulóban csapatunk kellőképen harcosan futott ki stadionunk gyepére, aminek meg is lett az eredménye. A 22. percben Hahn János szerzett vezetést számunkra, ám a félidő előtt 10 perccel Stopira egyenlített, de Könyves Norbertnek köszönhetően a szünetre mégis mi mehettünk boldogabban. A második játékrész elején Scepovic Marko egalizált, és mint végül kiderült, beállította a 2-2-es végeredményt.
 
 
Az idei első, Fejér megyeiek elleni találkozónkat augusztus 24-én idehaza játszottuk. A találkozót jó iramban kezdtük, azonban a végén mégis sajnos a Fehérvár örülhetett. 0-2 után vitték el városunkból a három pontot, Ezt az összecsapást - ahogy már fentebb írtuk - egy 2-0-s győzelem követte idegenben, tehát kiegyenlítettük az idei számlát. Most pedig a magunk oldalára billenthetjük a mérleg nyelvét!
 
Hajrá, Paks! Hajrá, srácok!
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök