winfrahar1.jpg

A Ferencváros ellen készülünk

2020. jún. 09.  -  NB I.
Mindent megteszünk a bravúrért!
Mindent megteszünk a bravúrért!
banner_pse.jpg
 
Szerdán az e heti két összecsapásunk első felvonása jön a listavezető ellen, de hazai pályán, a körülmények adta telt ház előtt. Az újraindítás óta mindkét további dobogós helyezett gárdával szemben pontot vagy pontokat szereztünk, ami ösztönzően hathat játékosainkra, hogy idehaza a címvédőt is megszorongathassuk.

„Kifejezetten jól sikerült az első két találkozónk, így nagy önbizalommal várhatjuk a Fradi elleni meccsünket” - így Windecker József a kedd délutáni edzés előtt. „Szervezett védekezésünket - mely’ az újrakezdés óta még nem kapott gólt - jó lenne megtartani most szerdára is. Elöl megvannak a klasszisaink, akik el tudják dönteni a mérkőzéseket, tehát akár egy egyéni villanás vagy egy pontrúgás is fontos lehet számunkra. Semmiképpen sem feltartott kézzel lépünk majd pályára, sőt, mindent megteszünk majd azért, hogy végül bravúrt hozzunk. A mérkőzésünk előtt a többiek eredményeivel, ahogy a múlt héten, most sem foglalkozunk. Csak magunkra összpontosítunk, sok van még hátra, mi pedig meccsről meccsre koncentrálunk. Sokat számítana ugyanakkor, ha a három dobogóssal játszott találkozóink alkalmával minél több figyelemreméltó eredményt érnénk el, így most is arra készülünk” - zárta előzetes gondolatait technikás középpályásunk.
 
Gyerünk tovább úgy, ahogy eddig, srácok! Játsszuk a játékunk és szerezzünk mindennél értékesebb pontokat, valamint magabiztosan lépdeljünk előrébb a tabellán! Hajrá, Paks!

OTP Bank Liga, 28. forduló
2020. június 10., 21:05
PAKSI FC - Ferencvárosi TC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
winfrahar2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök