oszpont2.jpg

Kiváló mutatók!

2020. júl. 03.  -  NB I.
Osztermájer újrastabilizálta a csapatot.
Osztermájer újrastabilizálta a csapatot.
banner_pse.jpg
 
Nemrég már az ötödik tizenkét csapatos NBI-es idényt zártuk, melyben megszokhattuk már, a kevés létszám miatt egy kiírásban háromszor is megmérkőznek egymással a klubok. Az elemzésekben így három harmadra is bontható egy szezon. Az évad végi tabellamustra pedig számtalan érdekességet rejt, pláne, ha a vírushelyzet utáni időszakot is külön vizsgáljuk. Osztermájer Gábor adatai pedig szépen kiolvashatóak, mivel pont az első kanyar után ülhetett padunk élére. Lássuk a számokkal fűszerezett tényeket!

PONTOK
 
A 2015/16-os szezon volt az első, mikor egy idény esetében három etapról beszélhettünk, akkor pontjaink 16-17-10-es arányban oszlottak el. Egy évvel később 11-19-15, a 2017/18-as szezonban 16-15-11-es mutatót produkáltunk, tavaly pedig 16-14-9-es számokat hoztunk. A 2020-as év június 27-én zárult, mely szezon 10 egységgel indult, ami láthatóan holtversenyben a második legkevesebb volt a háromfordulós rendszer eddigi történetében. Osztermájer Gábor és stábja ezután, november 4-én vette át a csapatot. Korábbi utánpótlásvezetőnk 16 és 15 pontot szerzett, így végül, az utolsó fordulóban eldöntve, benttartotta gárdánkat az első osztályban. Érdekesség az is, hogy sosem kellett még 41 egység a jövő évi NBI-es tagsághoz, ezzel az előző négy évadban stabilan két nyolcadik és két hetedik helyünk lett volna. Most viszont nagyon kellett a jó és eredményes hajrá.
 
Átlagoljunk egy kicsit: Az előző négy évben az első kanyar átlagban 14,75 pontot hozott, a második és a harmadik egybevéve 27,5-öt. Tehát, ha hozzáadnánk az átlag elsőkörös pontszámunk Oszertermájer átlagon felüli 31 pontjához, 45 ponttal az ötödik helyen végeztünk volna, de ezt gyorsan felejtsük is el, hiszen semmiben, pláne a sportban nincsenek „ha”-val kezdődő mondatok.
 
oszpont6.jpg 

TABELLÁK
 
Osztermájer kinevezése óta sokféle módon felrajzolható a tabella, mi most nézzük a két legalapvetőbbet: Csapatunk a 12-22. forduló eredményei alapján a hatodik helyre sorolható, megelőzve többek között a Puskás Akadémiát, az Újpestet, a Debrecent vagy a Zalaegerszeget is. A 23-33. forduló eredményei alapján pedig a hetedikek lennénk a Debrecent, a Diósgyőrt, a Honvédot, a Mezőkövesdet és a Kaposvárt leelőzve. Stabilan hoztuk tehát az erős középcsapat szerepét, aki több nagynevű gárdát is maga mögé tud szorítani.

A VÍRUSHELYZET UTÁN
 
Március 14-én, a 25. forduló után döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokság felfüggesztéséről, mely aztán két és fél hónapig állt. A maradék nyolc forduló lejátszásához pedig nagy erőket kellett mozgósítani, hiszen szerda-szombat ritmusban léptünk pályára, de Oszermájer és stábja rettentően jól felkészítette játékosainkat a véghajrára. Sokan mondták, a nagy kihagyás és a sokakat veszélyeztető kiesés miatt az utolsó fordulók szinte külön évadnak tekinthetőek. Hát, akkor lássuk ebben a vonatkozásban is a matekot, a tabellát. Szeretett csapatunkat a Fradi, a ZTE, a PAFC és az Újpest után találhatjuk, tehát az igencsak előkelő ötödik helyen. Az újraindítás után mindösszesen egy vereséget szenvedtünk négy döntetlen és három győzelem mellett, pedig sorsolásunk cseppet sem volt könnyűnek mondható. A nyolc meccs alatt játszottunk a későbbi első négy helyezettel is.
 
Erőnlétünkről, szívünkről és csapategységünkről pedig sok mindent elmond a Ferencváros elleni felállásuk kétgólos hátrányból a hosszabbításban, valamint a szintén extra időben mentett pontunk Zalaegerszegen.
 
oszpont4.jpg

HAZAI PÁLYA
 
Stabilitásunk végre idehaza is újra kidomborodott. A 12. kanyart követően öt győzelemre jutott négy döntetlen és mindössze két vereség. Kulcsfontosságú volt a Honvéd, az FTC és a Fehérvár ellen elért X, valamint a Mezőkövesd, a Zalaegerszeg, a DVSC és a DVTK elleni sikerünk is.

CSAPATOK
 
A csapat első bravúrja már „saját nevelésű” vezetőedzőnk kinevezése után pár héttel érkezett, mikor december elején fennállásunk óta első ízben tudtunk nyerni Székesfehérváron, nem is akármilyen játékkal. Késbőbb aztán az idény meglepetés csapatát, a dobogóért küzdő Mezőkövesdet kétszer is leléptük, valamint hoztuk a két kötelezőnek tűnő Kaposvár elleni találkozót, de Osztermájerrel hazai pályán nem kaptunk ki a Fraditól és a Fehérvártól sem, és vertük a Zalaegerszeget, a Debrecent, illetve a DVTK-t is.

ÖSSZEGEZVE
 
Osztermájer Gábor eddig huszonkét első osztályú mérkőzésen irányíthatta gárdánkat, melyeken nyolc sikert, hét döntetlent és hét vereséget könyvelhetett el, ami - ahogy azt eddig taglaltuk - fontos harmincegy egységet hozott a konyhára. Ne felejtsük el továbbá a 19/20-as Magyar Kupa-küzdelmeket sem, ahol klubtörténelmet írva a sorozat negyeddöntőjéig vezette csapatunkat, ahol a későbbi végső győztes Budapest Honvéd fogott ki rajtunk.
 
Szép volt, Oszi! Reméljük, innen folytatjuk, sőt, még szebb statisztikák születnek a jövőben.
 
oszpont3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök