bogerk1.jpg

Bognár: A legjobb NBI-es szezonomra készülök!

2020. júl. 07.  -  NB I.
Újdonsült igazolásunk már kezdene is melózni.
Újdonsült igazolásunk már kezdene is melózni.
banner_magy2.jpg

Kezdésként: hogy vélekedsz a tavalyi szezonodról?
 
Összességében szerintem jól sikerült. Ugyan az MTK-val az NBII-ben szerepeltünk, viszont a játékoskeret annál jóval erősebb volt, így az első hely mindenképpen elvárható volt, amit a csonka szezon ellenére is meg tudtunk valósítani. Ha az egyéni teljesítményt nézzük, volt egy-két kisebb sérülésem, ami egy leheletnyit hátráltatott, viszont több kanadai pontom* lett, mint ahány meccsen játszottam, ez pedig pozitív.
 
Sok-sok NBI-es év után játszottam egy másodligás szezont, de nagyon örülök, hogy most ismét a legmagasabb osztályban focizhatok majd. Már tapasztalatból mondhatom, nagy a különbség a két bajnokság között.

*Ebben az összesítésben a gólpasszok egyenértékűek a gólokkal, vagyis a kanadai táblázatban összeadják a gólokat és a gólpasszokat.

Megkeresésünkkor mi futott át a fejeden klubunkkal kapcsolatosan?
 
Csak pozitív dolgok jutottak eszembe, például a leginkább szembetűnő a gyönyörű, nemsokára kész stadion, de maga a pálya is, ami szintén kiváló. Rendben van tehát minden a klub környezetében. Bevillantak még a régebbi tapasztalataim is, melyek alapján az kell mondanom, ellenfélként rossz itt játszani, mert nem sokan szoktak Paksról győztesen távozni. Örülök tehát, hogy mostantól én is ide tartozom, és már nem vendégként jövök.
 
Ami pedig a klubvezetést illeti, abszolút szimpatikus a csak magyar vonal, pláne, hogy 15 éve ez az egyetlen teljes hazai csapat az első osztályban. Példamutatónak gondolom, hogy ennyi ideje stabilan és egyedin működik ez a modell a magyar labdarúgásban.
 
bodint1.jpg

148 NBI-es meccsel mögötted gondolom, nem nagyon kell majd régebbi játékosainkkal bemutatkoznotok egymásnak…
 
Persze, hogy nem, nagyon sokakat ismerek! Sokan voltak már más klubban csapattársaim is, például Holczer, Böde és Balogh, de rajtuk kívül és többek között szintén jó kapcsolatot ápolok Harasztival, illetve Kulcsárral is. Így nem érzem, hogy gondom lesz a beilleszkedéssel (nevet).

Vannak-e már céljaid? Milyen fő motivációval érkeztél városunkba?
 
Én egy olyan típusú ember vagyok, hogy ha jön az új szakmai lehetőség, azonnal felvázolom, mit szeretnék elérni a közeljövőben a csapattal. Szerintem ez teljesen normális is…
 
Klub szinten - látva a csapattársak neveit és a többször mutatott kiváló játékot - úgy gondolom, jövőre ennek a csapatnak nemhogy kiesési gondjainak kell lennie, a felsőházban kell vitézkednünk. Persze, ezért sokat kell tennünk majd, de ahogy mondtam már, képesek vagyunk rá.
 
Egyénileg vannak olyan komoly céljaim, amit még nem szeretnék megosztani, de annyit elárulhatok, a legjobb NBI-es szezonomra készülök. Jó lenne tehát a tavaly előtti teljesítményem felülmúlni, akkor a gól-gólpasszok számában jó mutatókat hoztam szerintem.

Milyen fizikumot érzel magadban jelenleg?
 
Jó állapotban érzem magam! Nincs szükségem több pihenőre, hiszen mi előbb fejeztük be a szezont, ennek ellenére nem lesz gondom, pláne, hogy az egyéni edzéstervem folyamatosan csinálom. Igazából én már kezdenék is melózni.
 
bodint2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök