osz20kez1.jpg

Osztermájer már várja a rajtot

2020. júl. 14.  -  NB I.
Vezetőedzőnk a felkészülésről, a szakmai stábról és az új igazolásokról is beszélt.
Vezetőedzőnk a felkészülésről, a szakmai stábról és az új igazolásokról is beszélt.
banner_magy2.jpg

Hogy telt a szünet, tudott pihenni?
 
Röviden, de azért jól telt, köszönöm - kezdte vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor. Külön öröm volt például, hogy megannyi gratulációt kapott a csapat a sikeres szezonzárás miatt, ez érzelmileg fantasztikusan esett. A kezdéskor biztos továbbítom azokat a kellemes üzeneteket a srácoknak, amiket a szurkolók küldtek számukra, bármerre is jártam.
 
Egyébként, amennyire szerettem volna, sikerült kikapcsolódni, de azért már várom a következő idényt, a felkészülés kezdetét, bármennyire is sűrű volt a június.

Ha már kezdés, játékosainknak mikor kell először megjelenniük az öltözőben?
 
Szerda délután lesz az első találkozó, melyre mindenki hivatalos. Visszatérnek tehát az előző szezonban kölcsönadott labdarúgók, érkeznek fiatalok, és nagyon kíváncsi vagyok már az új igazolásainkra is. Szombaton pedig edzőmeccset játszunk, nem megszokott, hogy ilyen korán, de bő lesz a létszám, akár háromszor tízen is összejöhetünk.

Augusztus 15-én rajt. Hogy fog kinézni pontosan a felkészülés?
 
Négy és fél hetünk lesz, hat felkészülési mérkőzéssel. Lesz olyan nap, ahol majd két barátságos találkozót is vívunk, egyet délelőtt, egyet pedig kora délután. Fontos ez, hiszen a nagy létszám miatt így mindenki megfelelő meccsterhelést kap, ami alapján mi, edzők is dolgozhatunk, szűkíthetünk. Négy találkozót itthon, kettőt pedig idegenben játszunk. Véleményem szerint megközelítőleg tíz napra lesz szükség, hogy jobban lássunk a játékosok közt.
 
osz20kez2.jpg

A szakmai stábban lesz változás?
 
Igen. Péter Norbert átveszi az utánpótlás szakmai vezetői munkakört, Kindl István az újra induló NBIII-as gárdánk vezetőedzője lesz, így Sárai György és Csernyánszki Norbert marad a segítőm. Fontos ugyanakkor, hogy a többiek, új feladataik ellenére, ugyan kisebb kapocsként, de továbbra is kapcsolatban maradnak első számú csapatunkkal.

Mit kell mindenképpen átmentenünk az előző szezonból az újba?
 
Úgy érzem, az utóbbi időben kialakult a gárda gerince, ezt bizonyítja az is, ahogy a nemrég zárt szezon végén összefogtak a srácok, igazán példaértékű volt. Továbbá ott vannak a szurkolók is, akik egyre többen jönnek, ami nagyon jó hír, és nagyszerű látni. Jól esik a fiúknak, ha sokan vannak a lelátón, így jó lenne, ha ez továbbra is így folytatódna. Nem véletlen, hogy a hazai mutatónk ilyen jól sikerült az évad végére, és igazi, jól nézhető, gólgazdag, sikeres meccseket játszottunk az otthonunkban.
 
Tovább kell folytatnunk azt a játékot, ahogy abbahagytuk, és akkor egészen biztos, hogy az eredményekkel a nézők létszáma is csak gyarapszik majd a tribünökön.

Végezetül vessünk egy pillantást a nemrég bejelentett, újdonsült játékosainkra…
 
Ha lehetett volna kívánságlistám, mindenképpen rajta lettek volna. Ádám Martin, Lorentz Márton, Nagy Richárd leigazolása és Sajbán Máté végleg megszerzése fiatalságot hozott. Nagyon jó korban vannak, szerintem a klub számára kiváló időpontban érkeztek Paksra. Bognár István pedig nagy rutinnal rendelkezik, és nagyszerű futballista, aki egy olyan posztra jött, ahol kevesen voltunk, sőt, többször pótolnunk kellett a tízes pozíciót.
 
osz20kez3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök