barthbu1.jpg

Köszönjük, Laci!

2020. júl. 24.  -  NB I.
Egyik rekorderünk majd’ 4000 nap után adta le paksi szerelését.
Egyik rekorderünk majd’ 4000 nap után adta le paksi szerelését.
banner_pse.jpg

Kecskés Tamás után egy újabb nehéz búcsú. Bartha László 2010. február 12-én érkezett városunkba, és a tíz és fél év alatt egészen elképesztő meccsszámig, 286 találkozóig jutott PAKSI FC-s szerelésben. A majd’ háromszáz meccsen összesen 20904 percig viselte címeres mezünket, amiben a 2011-es 6 Európa-liga-selejtező összecsapás is benne rejlik, melyeken két gólpassz is adott társainak. Egyet a Santa Coloma ellen Böde Dánielnek, egyet pedig a Heart of Midlothian FC ellen Sipeki Istvánnak. A hazai ligában 54-szer ünnepelhetett gólt, valamint 29-szer assziszttal járult hozzá valamely paksi csapattársa sikeréhez. Bartha a klubunknál töltött döbbenetes 3815 napjával az NBI harmadik leghűségesebb játékosa volt, érdekesség egyébként, hogy az első kettő Szabó János és Báló Tamás személyében szintén paksi ikon.
 
barthbu2.jpg

„Eléggé friss az egész, még kavarognak bennem az érzések” - így Bartha honlapunknak. „Nagyon nehéz most, és mondhatnám a sablon szövegeket, de lerövidítve: nagyon érzékenyen érint a búcsú. Nem így képzeltem a jövőt, de sajnos így alakult. Sok szép időt töltöttem Pakson, sok szép meccsel, emlékkel, és az biztos, egy meccset sosem fogok tudni kiemelni. Kellemes visszagondolni azokra az időkre, mikor bajnoki ezüstöt, illetve Ligakupát nyertünk. A csapatban végig nagyszerű hangulat uralkodott, ami szerintem nagyon ritka. Aztán ott vannak az egyéni időszakjaim, mikor tizenegy gólig jutottam egy szezonban, majd nyolcig… Sosem fogom elfeledni az életem és karrierem itt töltött, hosszú időszakát” - fogalmazott a búcsúval kapcsolatosan a szélső, akinél végül a közeljövőre is rákérdeztünk. „Az előbb említetteken túl persze azt is tudom, hogy az utóbbi időszak a sérülésem miatt nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Emiatt volt bennem egy nagyfokú bizonyítási vágy, viszont az most máshol jöhet ki. Pécsről jött egy megkeresés, ami elől én sem zárkóztam el, sőt, ott folytatom.

Bartha Lászlónak a továbbiakban is természetesen sok sikert kívánunk labdarúgó karrierjéhez, és nagyon köszönjük személyes szerepvállalásait csapatunknál. Hajrá, Laci!
 
barthbu3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök