siperk3.jpg

Sipos Zoltán a hetedik érkező

2020. aug. 05.  -  NB I.
Tehetséges U-válogatott középpályást szerződtettünk.
Tehetséges U-válogatott középpályást szerződtettünk.
banner_pse.jpg
 
Sipos Zoltán már a nyári felkészülési időszak legelején csatlakozott csapatunkhoz, mint próbázó, majd edzésmunkája és a felkészülési mérkőzéseken mutatott teljesítménye meggyőzte klubunk vezetőit, valamint a felnőtt gárdánkat trenírozó szakmai stábot. A mindösszesen 19 éves fiatal tehetség így a mai napon a hetedik 2020-as nyári igazolásunk lett. A 184 centiméteres, ígéretes labdarúgó a Puskás Akadémiában nevelkedett, de a tavalyi szezont kölcsönben a Csákvárnál töltötte, ahol 15 NBII-es és 1 Magyar Kupa találkozón kapott szerepet. Sipos eddigi karrierje során már megjárta az U16-os, az U17-es és az U19-es utánpótlás-válogatott csapatokat is.

„Nagyon jól esett, hogy egy NBI-es klub érdeklődött irántam, és végül le is igazolt. Ezt ezúton is szeretném megköszönni családomnak, barátaimnak és nevelőedzőimnek. Az első napoktól kezdve mindenki nagyszerűen fogadott, és segítette a beilleszkedésemet. Úgy érzem tehát, nagyszerű közegbe érkeztem, így mindenképpen hosszútávon gondolkodom Pakson. Ami csak tőlem telhető, megteszem, hogy minél több lehetőségem legyen bizonyítani” - nyilatkozta honlapunknak a kontraktus aláírását követően a védekező középpályás.

Haraszti Zsolt, ügyvezetőnk pedig a következőképpen vélekedett ifjú újoncunkról. „Sipos Zoltán egy komoly tehetség, tizenkilenc éves, így csak rajta múlik, milyen pályafutás előtt áll. Szurkolunk neki, hogy minél eredményesebb legyen.”
 
Üdvözlünk a magyar csapatban, Sipos Zoli! Hajrá!
 
siperk1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök