hegerk2.jpg

Új, fiatalos lendület!

2020. aug. 14.  -  NB I.
Játékosmozgásból a nyári időszakban akadt bőven.
Játékosmozgásból a nyári időszakban akadt bőven.
banner_magy1.jpg 
 
Alig, hogy június 27-én lezártuk az előző évadot, mindösszesen 49 nap után indítjuk is a 20/21-es idényt. Ám ez a majd félszáz nap korántsem telt tétlenül és unalmasan csapatunk háza táján. Jókora fiatalításba kezdtünk, melyet természetesen a számok sem hazudtolnak meg, de ezekről egy kicsit később.

Mindenekelőtt lássuk nyolc(!) érkezőnk névsorát: Ádám Martin (Kaposvári Rákóczi), Bognár István (MTK Budapest), Hegedüs Lajos (Puskás Akadémia), Lorentz Márton (BFC Siófok), Nagy Richárd (Kaposvári Rákóczi), Sajbán Máté (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Csősz Richárd (Debreceni VSC), Sipos Zoltán (Puskás Akadémia). 
 
pmedz1.jpg
 
A sort július 6-án Bognár István (29) nyitotta, aki nagy ambíciókkal, a fővárosi kék-fehérektől érkezett. Bogesz a felkészülési mérkőzéseinken már többször is megvillantotta, hamar csapatunk egyik igazi vezére és kulcsfigurája lehet. 148 NBI-es mérkőzése pedig magáért beszél. Alig két nap múlva Lorentz Mártont (25) köszönthettük öltözőnkben, ezúttal a hátsó alakzatunk erősödött a volt többszörös utánpótlás-válogatottal. A tapasztalt NBII-es futballista a tavalyi szezonban igencsak kilógott a másodosztályból, így idén már velünk bizonyíthat a legjobbak között. Második igazolásunk után ismét nem tétlenkedtünk sokat, július 10-én dupla bejelentést eszközöltünk. Az NBI-től búcsúzó Kaposvár két legjobbját csábítottuk városunkba Ádám Martin (25) és Nagy Richárd (26) személyében. Ádámot sok szakember és edzőmeccseink során megannyi szurkoló is „csak” Böde kettőnek emlegette. Reméljük, a 191 centiméteres, újdonsült robosztus erőcsatárunk ikonunkkal párban megannyi csapat belső védőire ró majd nagyobbnál nagyobb terhet. Nagy gyorsasága a pálya közepén pedig szintén rendkívül sokat érhet. 
 
A július 15-ei kezdésre tehát új játékosaink nagy része megérkezett gárdánkhoz, ez pedig sokat érhet, hiszen a négy és fél hetes felkészülés első pillanatától a már majdnem végleges keretünket tréningezheti szakmai stábunk, melynek élén közben az előző idényben remek mutatókat hozó Osztermájer Gábor kapott kontraktus-hosszabbítást. 
 
 budedz20b.jpg

Július 23-án Hegedüs Lajos (32) is megérkezett. A rutinos és karrierje során már számtalan bravúrt bemutató, megannyi meccset ihletett formában védő hálóőr Felcsútról tette át székhelyét Paksra. 221 NBI-es meccsszámlálója pedig aligha vitatható. A múlt héten pedig további két új névvel bővült öltözőnk. A védekező középpályás Csősz Richárd (23) egyéves kölcsönszerződéssel a DVSC-től érkezett, de szerződésében vásárlási opciónk is van, ami Richárd kezdeti elszántságát és motivációját illeti, hosszútávon jól jöhet számunkra. Sipos Zoltán (19) felkészülési összecsapásaink során látván nem lehetett szerződés nélkül hagyni. Egyértelműen bizonyította tehetségét, és nem lennénk meglepve, ha már az idei évadban többször is lehetőséget kapna NBI-es mérkőzéseken vezetőedzőnktől. 

Az érkező nyolcas mezőnyt végignézve minden név mellett zárójelben az adott futballista korát jelöltük, az átlag: 25.5 - ez a szám pedig magáért beszél.
Új, fiatalos lendületben bízunk tehát, melyet öltözőinkben csapatunk legendáivá vált játékosai segítenek. Böde Dániel, Szabó János, Gévay Zsolt, Kulcsár Dávid istápolhatják, ösztökélhetik a fiatal hullámot, és a két tábor között pedig ne felejtsük el Hahn Jánost, Haraszti Zsoltot, Balogh Balázst, Bertus Lajost, Szakály Dénest, Windecker Józsefet, Osváth Attilát, Lenzsér Bencét, és a télen érkező, azóta szépen, pragmatikusan alapemberünkké váló Szélpál Norbertet sem. 
 
 pmedz2.jpg

Szekszárdi Milán és Süvöltös Adrián profi szerződést kapott

Július 27-én két, saját nevelésű játékosunk is profi szerződést írhatott alá klubunk vezetőivel. A 2001-es születésű, tehetséges labdarúgóink már 260 és 167 jegyzett mérkőzést tudhatnak maguk mögött. Szakembereink pedig mostantól az idei idénytől újra szerveződő NBIII-as gárdánkban figyelik tovább fiatal labdarúgóinkat, de az is könnyen elképzelhető, hogy már a szombaton induló 20/21-es OTP Bank Ligában NBI-es keretünkben is találkozhatunk a nevükkel.
 
szekszarsuvolt1.jpg

Ahogy azt Szekszárdi és Süvöltös a papírok szignózását követően elmondta, karrierjük következő nagy lépcsőfoka az első osztályú bemutatás lehet, amiért innentől kezdve minden erejüket megkétszerezve fognak küzdeni. Gyerünk, srácok! Mindent bele!

Sajbán Mátét végleg megszereztük

Július 6-án adtunk hírt róla, hogy a több emlékezetes, hosszabbításos góljáról híres támadó mezőkövesdi kölcsönszerződése lejárata után éltünk opciós vásárlási lehetőségünkkel, így Sajbánt már „teljesen” paksinak tudhatjuk. A támadó akkor honlapunknak elmondta, boldog, hogy maradhatott, mert igazán jól érzi magát csapatunkban, és szeretné minél jobb eredményekhez hozzásegíteni klubunkat. Hajrá, Sajbi!

Hosszabbítottunk Gévayval

A pályán mindig hangos védőnk zsinórban a hetedik, összesen a tizedik szezonját kezdi szerelésünkben. Kétségkívül, Gévay Zsolt ennyi hűséges esztendővel maga mögött klubunk egyik meghatározó játékosává lett. NBI-es meccsszámlálója 205-nél jár, melyből 195-öt(!) Pakson abszolvált, elképesztő. Így tovább, Zsolt!
 
gvmar2.jpg

Távozóink: Bartha László (Pécsi MFC), Báló Tamás (Dunaújváros), Kecskés Tamás (BFC Siófok), Könyves Norbert (ZTE FC), Poór Patrik (Debreceni VSC) - átlag életkoruk: 32 év. Bor Dávid (Csíkszereda - Románia), Egerszegi Tamás (diósgyőri kölcsön után szabadon igazolható), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Simon Márk (tiszakécskei kölcsön után szabadon igazolható), Zachán Péter (szekszárdi kölcsön után Fjölnir - Izland)
 
banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök