rmpaks.jpg

Rákosmente FC - PAKSI FC II 3 - 1

2020. szept. 14.  -  NB III.
Vezetést és három pontot adtunk ki a kezünkből.
Vezetést és három pontot adtunk ki a kezünkből.
banner_pse.jpg
 
NBIII., Közép csoport, 10. forduló: Rákosmente FC - PAKSI FC II 3 - 1 (0 - 1) 
 
A Rákosmente FC összeállítása 
 
Kezdők: Kovács, Olasz, Nyul, Nagy J., Darabont, Blaskó, Győrfi, Bányai, Vattai, Markos, Hováth
 
Cserék: Nyirati, Nagy B., Ott, Lovász, Kaplár-Fehér, Molnár, Pusztai

Csapatunk kerete 
 
Kezdők: Kovács F., Delea, Görög, Budai, Grajzel, Debreceni, Gyurkits, Szekszárdi, Ribár, Kovács L., Szendrei
 
Cserék: Bencze, Fönyedi, Bognár, Tamás, Prantner, Lakatos-Lengyel

Gólszerzők: Debreceni (7'), ill. Ott (48'), Nyul (63'), Bányai (93')

„Sajnos pozitív teszteredményem miatt itthonról követtem a meccset, végig telefonos kapcsolatban voltam a csapatot elkísérő, futballhoz kiválóan értő törzsszurkolónkkal, valamint csapatkapitányunkkal, Bognár Dáviddal, aki kisebb sérülése miatt ezúttal csak a padon foglalt helyet. Az első félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, 1-0-s vezetés után további három ziccert is kidolgoztunk, ugyanakkor a befejezéseket elrontottuk. Reálisan többgólos előnnyel kellett volna a szünetre mennünk. Felhívtam a csapat figyelmét a második játékrész első tizenöt percére, de mégis ekkor vétettünk két, buta védelmi megingást, melyekből gólokat kaptunk. Az első találat megfogta a csapatot, nyomás alá kerültünk, és ezt követően váltottunk kellett. Az utolsó húsz percben volt egy erősen vitatható büntetőnk, ami megítéléséhez a játékvezető már a szájába is vette a sípot, bele viszont már nem fújt… Több lehetőséget már sajnos nem tudtunk kidolgozni. A hosszabbításban volt még egy szabadrúgásunk, amiből a hazaiak kontráztak. A leindítást még szögletre mentettük, viszont a sarokrúgást követő kavarodásból ismét betalált ellenfelünk, mellyel végleg lezárta a mérkőzést. Debreceni, Görög és Kovács átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Végezetül pedig gratulálok azon fiataljainknak, akik az előző nap bemutatkoztak az NBI-ben” - nyilatkozott a találkozót követően honlapunknak vezetőedzőnk, Kindl István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el. 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök