kupstrat20.jpg

Indul a MOL Magyar Kupa

2020. szept. 16.  -  NB I.
A hétvégén a második számú sorozat is kezdetét veszi.
A hétvégén a második számú sorozat is kezdetét veszi.
banner_magy2.jpg
 
A rövidke nyári pihenő után, augusztus közepén az OTP Bank Ligával kezdetét vette a 2020/21-es szezon. Mindösszesen egy hónap elteltével, most hétvégén viszont már elstartol a második számú sorozat is, az idéntől MOL Magyar Kupára keresztelt széria. 
 
A 111 éve alapított kupa megmérettetései ettől az évadtól jelentősen átalakulnak, hiszen a továbbjutás mostantól egészen a tavaszi döntőig(!), melyet az új Puskás Arénában rendeznek, egy mérkőzésen dől majd el. Ami viszont nem változott, hogy a NBI-es csapatok - köztük mi is - a 128-as főtáblán kapcsolódnak be a küzdelmekbe, amik egyébként már öt forduló óta tartanak. Ebben a szakaszban az NBI-es és NBII-es csapatok még kiemeltek, így egymással nem kerülhettek össze, továbbá, a mérkőzést mindig az alacsonyabban rangsorolt gárda otthonában tartják. 
 
A szeptember 10-én tartott sorsoláson már az is kiderült, számunkra a legjobb hatvannégy közé az NBIII-as FC Hatvanon keresztül vezet az út. Az összecsapást szeptember 20-án, vasárnap(!) 15:00-kor játsszuk a Budapesttől kereken hatvan kilométerre fekvő városban. 
 
put3.jpg
Tavaly 0-5-tel nyitottunk Putnokon

Ellenfelünk igen tartalmas múlttal rendelkezik a magyar labdarúgás tárában. 
 
1980-at írtunk, mikor a két hatvani futballegyesületet, a MÁV HAC-ot és a Hatvani Kinizsit összevonták, melyhez még hozzácsapódott az ÁFÉSZ Vörös Meteor és a Hatvani Kinizsi VSC is. Ezt a csapatot egyébként a híres helyi cukorgyár szponzorálta akkor, és az NBIII-on túl az NBII-t is megjárták. Sajnos a HKVSC 1992-ben feloszlott, a licencjogokat pedig az FC Hatvan gárdája kapta. Érdekes, hogy a nagy feloszlás és az átszervezések ellenére ’93-ban és ’94-ben is első osztályú osztályozó mérkőzést vívhattak. Előbbi az emlékezetes Újpest FC, míg utóbbi az EMDSZ-Sopron elleni találkozó volt. Jól tudjuk, a kék-sárgák mindkétszer alulmaradtak ellenfeleikkel szemben. 
 
További kulcsévek: 
 
A 2011/12-es szezonban fiatalításon ment keresztül a csapat, és az NBIII-as bajnokság utolsó hat fordulójában produkált öt győzelmével meg tudta őrizni harmadosztályú tagságát. A 2012/13-as bajnokságban ismét a bent maradás volt a mottó, ám ennek ellenére gyönyörű szezont futottak. A tizenegyedik fordulóig veretlenek voltak, valamint a tizenötödikig vezették is a tabellát. A huszonegyedik fordulóban ismét az élre álltak, végül pedig a második helyen végeztek. 2017-ben ugyan búcsúzni kényszerültek az országos bajnokságtól, két évvel később ismét NBIII-as résztvevőnek mondhatták magukat. A tavalyi szezonban az FC Hatvan a kieső helyen állt, mikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság, melyet később le is zártak, így a hivatalos végeredmény alapján újra kiesett a klub, ugyanakkor a szövetség elfogadta a nevezésüket erre az idényre. 
 
Hétvégi kupaellenfelünk jelenleg az NBIII keleti csoportjának húsz indulója közül a tizenhatodik helyen tanyázik. Tíz meccs alatt három győzelmük, két döntetlenük és öt vereségük jött össze, tizenegy pontjuk a dobogótól tíz egységre van. 
 
A Hatvani Népkert Sporttelep elnevezésre hallgató létesítmény összesen 2500 fő befogadására alkalmas, és a szurkolók kiszolgálására 2008 óta büfék is rendelkezésre állnak. 
 
honkupvisszaliv4.jpg
A tavalyi negyeddöntőben a Kispest csak a második meccsen, nehezen kerekedett fölénk, később a sorozatot is megnyerte 

Ami minket illet, a sorozatban a tavalyi évadban klubrekordot értünk el, hiszen egészen a negyeddöntőig jutottunk, ahol végül a későbbi kupagyőztes állított meg minket, és ők is csak a második találkozón tudtak fölénk kerekedni. Célunk természetesen idén is a minél tovább jutás, ami persze, évek óta látható, nem olyan egyszerű ebben a kiírásban sem. 
 
Keretinfó: A legutóbb, az FTC elleni bajnokira nevezett, negatív koronavírus-teszttel rendelkező játékosaink a héten már edzhetnek, valamint Szélpál Norbert Groupama Arénában két sárgával összegyűjtött piros lapja miatti következő meccses eltiltása csak az OTP Bank Ligában érvényes, így fiatal tehetségünk erősítheti hátsó sorunkat a kupapárharcon. 
 
A kupában is: Hajrá, Paks! 

MOL Magyar Kupa
2020. szeptember 20., 15:00
FC Hatvan (NBIII) - PAKSI FC
Hatvan, Hatvani Népkert Sporttelep
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök