hatkupliv3.jpg

Tipikus kupameccs volt

2020. szept. 20.  -  NB I.
Vezetőedzőnk véleményezte a Hatvan elleni, győztes összecsapásunkat.
Vezetőedzőnk véleményezte a Hatvan elleni, győztes összecsapásunkat.
banner_magy2.jpg 
 
„Jól álltunk bele a mérkőzésbe, jól kezdtünk, és vezetést is szereztünk. Később még több lehetőségünk nyílt, de ezeket sajnos eltévesztettük. A játékrész közepén pedig egy kontrából gólt is kaptunk. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez feldobta a Hatvant, majd roppant szervezetten futballozott. A második negyvenöt percre úgy jöttünk ki, ahogy az elsőre, helyzeteket, lehetőségeket alakítottunk ki. Sikerült is további két találatot szereznünk. Tipikus kupameccset játszottunk, ahol az alacsonyabb osztályban szereplő csapat szervezetten és lelkesen focizott, míg az első osztályú gárda túlnyomóan birtokolta a labdát. Jobb lett volna, ha már az első félidőben eldöntjük a továbbjutás kérdését, de így is elégedett vagyok a srácok mai munkájával. Összeségében mindenképpen pozitív mérkőzést játszottunk, hiszen a négy fiatal labdarúgónk ezáltal tovább zárkózhatott az NBI-es keretünkhöz” - értékelte a találkozót trénerünk, Osztermájer Gábor.
 
Fotók: Nagy-Dobos Eszter - FC Hatvan
 
hatkupliv2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök