pusgyotu12a.jpg

Győzelem a Puskás Akadémia ellen

2020. szept. 29.  -  Utánpótlás
Magabiztos sikert arattak a legfiatalabbak.
Magabiztos sikert arattak a legfiatalabbak.
banner_pse.jpg

U12: Kiemelt csoport - Dél-Nyugat, 4. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 0 - 4 (0 - 1)

Kezdők: Almási, Köllő, Osztermájer, Krausz, Péter, Stier, Pumerschein, Wiesner, Steiner 

Cserék: Szoó, Vargyas 
 
Góljainkat Szoó (20’), Wiesner (33’, 47’), Pumerschein (50’) szerezték.

„Jól, ügyesen és kombinatívan futballoztunk. A hatékonyságban ugyanakkor van egy kis hiányérzetem, hiszen rengeteg helyzetet, ziccereket kihagytunk, ez pedig nem annyira jó” - fogalmazott Sárai György vezetőedzőnk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: Kiemelt csoport - Dél-Nyugat, 4. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 1 - 1 (1 - 1)

Kezdők: Palencsár, Orbán-Zaják, Rauf, Biszak, Szabján, Bagó, Somogyi, Farsang, Selyem, Farkas, Tanos

Cserék: Kródi, Száraz
 
Gólunkat Kródi (25’) szerezte.

„Szervezetten játszottunk a hasonló erőt képviselő hazai gárda ellen. A végén talán nyerhettünk is volna, hiszen megvolt hozzá a ziccerünk, de hibáztunk, így igazságos, döntetlen végeredmény született” - nyilatkozott Sárai György vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
pusgyotu12b.jpg

U14: I. osztály, 5. forduló: PAKSI FC - DVSC-DLA 0 - 1 (0 - 0)

Kezdők: Ulbert, Kovács, Májik, Éger, Marcsa, Krausz, Galambos, Tillman, Szabó, Soós, Dörömböző

Cserék: Wiesner, Juhász, Kajári, Jáksó, Haskó 

„Sajnos most az előrefelé játékban gyengébb teljesítményt nyújtottunk, így kevesebb lehetőséget tudtunk kidolgozni az ellenfél kapuja előtt, mint az eddigi mérkőzéseinken. Védekezésben stabilak voltunk, és az átmenetekre is gyorsan és jól reagáltunk. Az első félidő második felében nagy nyomás alatt voltunk. A második játékrészben már nem volt ilyen periodús, de sajnos keveset birtokoltuk a labdát, és pontatlanok is voltunk. Összességében a Debrecen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést” - így Wiesner József vezetőedzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtott: Májik, Kovács, Szabó, Dörömböző
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: I. osztály, 5. forduló: PAKSI FC - DVSC-DLA 0 - 3 (0 - 2) 

Kezdők: Bakondi, Máté, Kárpáti, Szabó, Pupp, Babos, László, Tóth, Palóka, Szabó, Vesza

Cserék: Hekfusz R., Hekfusz D., Kispál, Gáspár, Somorjai, Tóth, Szilágyi

„Az eredményre pillantva simának vélhetjük a találkozót, de messze nem volt ennyire egyértelmű az összecsapás. Brusztolós, hajtós meccs volt, ahol itt és ott is akadtak lehetőségek. A Debrecen sajnos jobban jött ki a helyzeteiből, ezért gratulálunk nekik. Mi pedig folytatjuk tovább a kemény munkát, hiszen már a hétvégén javítani szeretnénk, valamint a tabellán is meg szeretnénk indulni felfelé” - fogalmazott Haraszti Zoltán vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U16: Kiemelt csoport, 5. forduló: DVSC-DLA - PAKSI FC 2 - 1 (0 - 0) 

Kezdők: Herman, Perger, Mácsik, Ádám, Szivós, Marsai, Marosi, Karaszi, Binder, Pesti, Répási 

Cserék: Hübner, Berger, Máté, Horváth
 
Gólunkat Pesti (78’) szerezte.

„Az első félidőben maximálisan egyenrangú ellenfele voltunk a DVSC-nek, magabiztosan álltunk a lábunkon. A második játékrészben egy labdakihozatalba belehibáztunk, melyet kihasználtak a hazaiak, és megszerezték a vezetést, aztán egy lesgóllal tovább növelték előnyüket. Sikerült szépítenünk, és az utolsó negyedórában a döntetlenért küzdöttünk, ha kicsit tovább tart a mérkőzés ki is egyenlítünk. Mindenki kiválóan futballozott” - értékelt Mácsik Attila edzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U17: Kiemelt csoport, 5. forduló: DVSC-DLA - PAKSI FC 8 - 0 (4 - 0)

Kezdők: Ignácz, Kurta, Ludányi, Osztermájer, Dózsa, Zoltán, Kovács, Lakatos-Lengyel, Lengyel, Heisler, Molnár 

Cserék: Borsi, Prantner, Gregor 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U19: Kiemelt csoport, 5. forduló: PAKSI FC - DVTK (halasztva)

Pótlás október 11-én 15:00-kor! 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
Borítókép: U12

banner_dvtk2020.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök