nbhodmezohar2.jpg

NBIII: Magabiztos győzelem!

2020. okt. 19.  -  NB III.
Második számú csapatunk hetek óta veretlen, most három ponttal gyarapodott.
Második számú csapatunk hetek óta veretlen, most három ponttal gyarapodott.
banner_pse.jpg
 
NBIII., Közép csoport, 14. forduló: Hódmezővásárhely FC - PAKSI FC II 0 - 1 (0 - 1)

A Hódmezővásárhely összeállítása

Kezdők: Weszelovszky, Zahorán, Huszár, Gyüre, Gyürki, Bata, Tapiska, Orosz, Ludánszki, Katona, Forró

Cserék: Kandó, Tóth, Darida, Orovecz, Koncz, Molnár, Bartyik, Pleszkán

Csapatunk kerete

Kezdők: Borsos, Delea, Vas, Bognár, Szendrei, Ribár, Grajzel, Debreceni, Budai, Szekszárdi, Görög

Cserék: Kovács, Gyurkits, Tamás, Süvöltös, Máthé, Kovács

Gólszerző: Vas (28’)
 
A mérkőzés elején nagyon elaludtunk, szinte bő negyedórát kellett várni, hogy észbe kapjunk, így tehát nem csoda, a találkozó elején ellenfelünk dominált, míg mi a „buszon voltunk”. Ennek ellenére a Hódmezővásárhely nem jelentett veszélyt a kapunkra. Szépen, lassan átvettük azonban a mérkőzés irányítását, és sikerült helyzetekig, lehetőségekig eljutunk. Fél óra elteltével, egy átlövést követően már meg is szereztük az előnyt.

A második játékrészben a védőjátékunk nagyszerűen működött. Ellenfelünk próbált kiprovokálni minél több párharcot, ütközést. Ebben mi kiválóan helyt álltunk, és nem engedtük, hogy veszélyesek legyenek. Jól beleálltunk a párharcokba, valamint folyamatosan voltak lehetőségeink is, hogy lezárjuk a mérkőzést. Rossz döntéseink miatt egészen a hármas sípszóig izgulnunk kellett. A 0-1-es végeredmény ellenére magabiztos győzelmet arattunk.
 
„Gratulálok a csapatnak! Nagyszerű hozzáállással álltunk bele a párharcokba. Kiválóan helyt álltunk egy igazi, felnőttes küzdelemben. A játékfelépítésben van némi hiányérzetem, de örülök, hogy folytatni tudtuk a hetek óta tartó veretlenségi sorozatunkat. Sőt, úgy vélem, nagyon megérdemeltük már az újabb sikert. Nagy örömömre a hazaúton már úgy éreztem magam, hogy egy felnőtt csapattal buszozunk” - nyilatkozott a találkozót követően honlapunknak vezetőedzőnk, Kindl István.
 
Jó teljesítményt nyújtott: Vas, Grajzel, Szekszárdi, Debreceni, Bognár, Görög
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

nbhodmezohar1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök