Vábró József ma, 2020 október 24-én ünnepli kerek hetvenedik születésnapját. Hajdani játékosunk, edzőnk egy emberöltőn keresztül tevékenykedett városunkban labdarúgóként, futballedzőként és testnevelő tanárként. Munkáját mindig igényesen, magas szakmai színvonalon látta és látja el a mai napig, manapság pedig nyugdíjas pedagógusként továbbra is aktívan részt vesz a város sportéletében.

 

Születésnapi interjúnkban egészen a kezdetektől indulva a Szabad Föld-kupa megnyerésén és a ’88-’89-es NBIII-as bajnoki aranyon keresztül eljutottunk egészen a mai csapatig, Hahn és Szabó Jánosig.

 

Még egészen kisgyermekkoromban, itt, Pakson indult minden. Akkoriban nagyon más lehetőség nem volt Pakson, csak a labdarúgás, amit egész nap gyakoroltunk. Aztán szépen lépdeltem felfelé a korosztályokban, az akkori serdülő korcsoportot úttörőnek hívták, ahol Peresztegi József volt az edzőm, vele kezdődött az egész, Ő később megyében is volt trénerem. Egész nap a futballal foglalkoztunk, akkor még a gimnázium helyén, ugyanis ott volt a futballpálya.

 

Pontosan! Folyamatosan sodort magával. Csatár voltam, rúgtam a gólokat, amik nagyon jól estek. Mikor aztán ifista megyeválogatott lettem, már a felnőtt csapatban is szerepelhettem, aztán jött minden sorban: a katonaság, a Szekszárdi Dózsa…, kiválasztottak, behívtak, mentem… A Kossuth Lajos KSE-vel még az NBI B-ben is megfordultunk, ami katonacsapatként akkoriban a legmagasabb szinten járt, és az egész országból válogatták össze a tehetségeket. Jó volt az az időszak, szerettem együtt focizni az akkori társakkal. Budai II. László volt az edzőnk, Őt ugyebár egy futballszerető magyarnak - és nagyon sok külföldinek - sem kell külön bemutatni. Nagyon sokat tanultunk tőle, ittuk a szavait.

 

Egyszerű volt. Feljöttek értem, élen a PSE elnökével, Kródi Józseffel, és hazahívtak. Én pedig - annak ellenére, hogy volt érdeklődő értem az NBI-ből is - hazatértem, hiszen eléggé lokálpatrióta vagyok. Egyébként, mai fejjel már lehet, nem hagytam volna ki a legfelsőbb osztályt, utólag úgy érzem, az is ment volna, de így alakult. Itthon fejeztem tehát be a pályafutásom, majd lettem edző és tanár.

 

Teljesen tudatos döntés volt, és minden iskolát és tanfolyamot, amit lehetett, elvégeztem annak érdekében, hogy minél magasabb szintre képezhessem magam. Mezey Györggyel párban ott voltunk például a legelső UEFA A edzői képzésen, ami után már mi szervezhettünk tanfolyamokat, taníthattunk edzőket tovább. Büszke vagyok rá, hogy sok edzővel volt dolgom, és a mai napig sokakat ismerek az igazi szakmából.

 

 

Én mindenekelőtt a munkában hittem, ezért egyébként nálam mindig legendásan kemény alapozások voltak. Ezen felül elvártam, hogy nemcsak a meccsek alkalmával, az edzéseken is mindenki maximális odaadással futballozzon. Mivel a legkisebbektől kezdve végigjártam a ranglétrát, a türelmet is fontosnak tartottam, mint alappillér.

 

Elsőként az ugrik be, mikor a stadionban a nagy táblán kinn volt a csapat névsora, az nagyon jó érzés volt mindenki számára. A sorozat végén a Sülysáp együttesét vertük 4-2-re, Kővári István volt az edzőnk, és olyan csapat jött össze, hogy minden percben élvezet volt velük együtt játszani. Nagyon nagy dologként éltük meg, egy feledhetetlen élményt adott.

 

Egy csodálatos évad volt, és véleményem szerint nemcsak számomra, hanem az egész város számára is. Talán akkor indult el, akkor csapta meg igazán a PSE-t a profi labdarúgás szele, ami aztán nagy magaslatokba vitte és tartja a klubot. Persze volt és a mai napig van is rá igény, ami nagyon jó. Maga a szezon leírhatatlan érzés volt, fej-fej mellett haladtunk az atomerőmű gárdájával, majd az utolsó meccs döntött a javunkra. Az egész évadban állandó lázban égtem, folyton az íróasztalomnál ültem, és írtam, mit hogyan csináljunk a felkészüléstől az utolsó összecsapásokig. A csapat pedig annyira jól összeállt, hogy maximálisan kiérdemelte a magasabb osztályt. Sajnos azonban számomra az NBII csak tíz meccset jelentett...

 

Meglepődtem, de nagyon kellemes volt, hisz’ belegondoltam, hogy mégiscsak érdemes volt ennyit dolgozni Paksért, a paksi csapatért és az iskolai gárdákért. Rendkívül örültem ennek a kitüntetésnek!

 

Hadd kezdjem azzal, hogy nagyon kellett ez a gyönyörű, szenzációs stadion a városnak, és nagyon kellett az a fajta régiós központ is, ami az elmúlt időszakban az utánpótlásban itt felépült. Az NBI-es csapat pedig rendkívül kiváló összetételű, és Bognár György - akivel még Kecskeméten együtt végeztük az első edzői tanfolyamot - kimondottan jó választás volt ezen gárda élére. Jó lenne a mostani helyet megtartani a tabellán, de legalább végre ismét stabilizálni magunkat a középmezőnyben, hogy mind a szurkolóknak, mind a focizni vágyó gyerekeknek vonzó legyen a klub.

 

Ami a srácokat illeti, Hahn Janóka nálam is rugdosta a gólokat, mindig számítottam is rá. Boldog vagyok, hogy így kinőtte magát, egy igazi, vérbeli csatár, aki erre született. Szabó Jani pedig mindig rajtam lógott a tornateremben, aztán a válogatottságig vitte.

 

Sajnos ez a pandémiás helyzet most nem egyszerű, meghatározza mindenki napjait, de ezt félretéve nagyon jól érzem magam, jó kondiban is vagyok. Most is szeretek dolgozni, még mindig óravázlatokat gyártok az iskolában, és természetesen a labdarúgást is maximálisan követem. Sok barátom van országszerte, mennek a telefonok, értekezünk, elemzünk egy-egy fordulót követően.

 

Vábró Józsefnek ezúton is nagyon boldog születésnapot és további jó egészséget kívánunk!