hegvaliz2.jpg

Fantasztikus csütörtök

2020. nov. 13.  -  NB I.
Válogatott kerettag hálóőrünk az év legfontosabb meccséről, sikeréről mesélt nekünk.
Válogatott kerettag hálóőrünk az év legfontosabb meccséről, sikeréről mesélt nekünk.
banner_magy2.jpg 
 
Ahogy azt már egészen biztosan az egész ország jól tudja, csütörtök este nemzeti tizenegyünk Izland legyőzésével (2-1) 2016 után ismét Európa-bajnoki résztvevő lett. „Fantasztikus volt a tegnapi nap, igazi csoda, egy jó ellenfelet győztünk le” - mesélte honlapunknak egyenesen Telkiből kapusunk, Hegedüs Lajos. „Még mindig nehéz elhinni, hogy sikerült megcsinálni, ráadásul egy ilyen szoros és izgalmas mérkőzésen. A győzelem után még sokáig ünnepeltünk az öltözőben, majd visszajöttünk Telkibe, ahol egy gyors vacsorát követően le is feküdtünk, hiszen vasárnap már egy újabb fontos találkozó vár ránk. Nagyon örülök, hogy mindezt átélhettem a srácokkal, és részese lehettem. Bízom benne, és minden tréningen azon vagyok, hogy kerettagságom a jövőben is megmaradjon” - így válogatott kerettag portásunk.
 
Legjobb labdarúgóinkra a következő napokban még Nemzetek Ligája összecsapások várnak. Vasárnap Szerbiát, jövő hét szerdán pedig Törökországot fogadjuk a Puskás Stadionban. Hegedüs Lajos eztán tér tehát majd vissza Paksra, csapatunkhoz.
 
Hajrá, magyarok! Hajrá, Hege! Hajrá, Paks!
 
Fotók: mlsz.hu
 
 hegvaliz1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök