mmksors1.jpg

Megvan az ellenfelünk a legjobb tizenhatért

2020. nov. 14.  -  NB I.
Sorsoltak a kupában!
Sorsoltak a kupában!
banner_magy2.jpg
 
November 14-én délután, az M4 Sport stúdiójában kisorsolták a főtábla harmadik körének párosításait. Fontos, hogy ebben a szakaszban az NBI-es csapatok továbbra is kiemeltek voltak, így egymással nem kerülhettek össze.

Csapatunk következő ellenfele az NBII-es Csákvár gárdája lesz.
 
A harmadik forduló játéknapjára már a 2021-es naptári esztendőben kerül sor, Találkozónkat pedig Csákváron rendezik, melynek részleteivel a későbbiekben jelentkezünk.

Ez történt eddig - Az első két kanyar pipa!
 
Ahogy jó ideje már, a 2020/21-es évadban is a százhuszonnyolcas főtáblán csatlakoztunk a kupasorozat résztvevői közé. A széria akkor már öt selejtező fordulón volt túl, az NBI-es gárdák pedig az első párharcokban kiemeltként, innentől szálltak be a második számú sorozat versengéseibe.
 
banner_molkup.jpg
 
Kezdésként szeptember 20-án az NBIII-as Hatvanhoz látogattunk, ahol egy izgalmas első félidő után (1-1) végül a második játékrészben nyitottuk szét az ollót a két gárda között, és 1-3 lett a vége. A következő sorsolásnál nem volt nagy szerencsénk, hiszen az első osztályú csapatok közül talán mi kaptuk a legnehezebb ellenfelet, október végén Nyíregyházára kellett utaznunk. Az igazán kellemetlen NBII-es csapat pedig kellően meg is nehezítette a feladatunk, hosszabbítás után 1-2-vel kvalifikáltuk magunkat a legjobb harminckét gárda közé.
 
MOL Magyar Kupa, 6. forduló: FC Hatvan - PAKSI FC 1 - 3 (1 - 1) Szakály (11’), Haraszti (72’, 80’), ill. Karácsony (28’)

MOL Magyar Kupa, 7. forduló: Nyíregyháza Spartacus FC - PAKSI FC 1 - 2 (0 - 0) Hahn (83’, 109’), ill. Ötvös (75’)

Góllövő listánk: Hahn (2), Haraszti (2), Szakály (1)
 
hatkupliv2.jpg
FC Hatvan - PAKSI FC 1 - 3 (2020.09.20.)

Lebonyolítás
 
Sokszor beszámoltunk már róla, de érdemes megismételni, a száztizenegyéves kupa lebonyolítása az idei szezontól jelentősen átalakult, a továbbjutás mostantól minden körben - a döntővel együtt - egy mérkőzésen dől majd el. Ágrajzok továbbra sincsenek, tehát a párosításokat egészen a tavaszi döntőig mindig sorsolni fogják, a végjátékot pedig az új Puskás Arénában rendezik majd.
 
Gyerünk, fiúk, így tovább! Érjünk el idén is klubcsúcsot a kupában, jussunk tehát most még tovább, mint a tavalyi kiírásban.
 
Hajrá, Paks, a kupában is!
 
sparilive3a.jpg
Nyíregyháza Spartacus FC - PAKSI FC 1 - 2 (2020.10.29.) 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök