vard20live6.jpg

A Kisvárda ellen készülünk

2020. nov. 18.  -  NB I.
Zárjuk újabb győzelemmel a bajnokság egyharmadát!
Zárjuk újabb győzelemmel a bajnokság egyharmadát!
 banner_kis2021a.jpg
 
A válogatott szünet után folytatódó OTP Bank Liga tizenegyedik fordulóját csapatunk mérkőzése nyitja. A Kisvárda elleni összecsapásunkat pedig nyugodtan hívhatjuk rangadónak, hiszen mindketten dobogós pozícióban tartózkodunk a bajnoki tabellán, illetve az egymás ellen lejátszott párharcaink mérlege eddig teljesen egál.

„Menni kell tovább, csinálni, amit eddig, és mindent meg kell tennünk a győzelemért. Természetesen szeretnénk egy újabb sikert behúzni, már csak azért is, mert Kisvárdán még nem tudtunk nyerni. Biztos, hogy kemény kilencven perc vár majd ránk, hisz’ akárcsak mi, ellenfelünk is jó szériában van. Ezzel azonban nem törődünk, próbáljuk továbbra is ugyanolyan eredményesen hozni az új játékstílusunk, azzal együtt pedig a három pontot. Persze szeretnék ismét betalálni, tovább növelni góljaim számát, de sokkal fontosabb, hogy ismételten csapatként legyünk sikeresek, és kiváló, nyugodt helyen zárjuk a bajnokság első harmadát” - fogalmazott Hahn János a szerdai edzést követően honlapunknak.
 
Míg mi a már megszerzett tizenhét pontunkkal a dobogó második helyén várjuk a folytatást, a Kisvárda a tizenhat egységével a harmadik, roppant férfias küzdelem várható tehát péntek este, mely végén reméljük, mi örülünk majd. A péntek esti meccsre játékosaink már csütörtökön délelőtt elutaznak, ezzel biztosítva azt, hogy a kezdő sípszóra már mindenki csak a meccsre összpontosítson, hiszen a két város egymástól több mint négyszáz kilométerre fekszik. 
 
Gyerünk, fiúk, folytassuk kiváló sorozatunkat, ami szeptember vége óta tart! Hajrá, Paks!
 
OTP Bank Liga, 11. forduló
2020. november 20., 20:00
Kisvárda Master Good - PAKSI FC
Kisvárda, Kisvárda Várkerti Stadion
(A 2020.11.10-i kormányrendelet értelmében a mérkőzésre zárt kapuk mögött kerül sor.)

banner_magy1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök