taksony20c.jpg

NBIII: Sokkoló végjáték

2020. nov. 23.  -  NB III.
Második számú csapatunk nyolcvan percig kiválóan futballozott, majd 4-2-ről lett oda a három pont.
Második számú csapatunk nyolcvan percig kiválóan futballozott, majd 4-2-ről lett oda a három pont.
banner_pse.jpg
 
NBIII., Közép csoport, 19. forduló: PAKSI FC II - Taksony SE 4 - 5 (2 - 1)

Csapatunk összeállítása

Kezdők: Borsos, Delea, Vas, Bognár, Szendrei, Sipos, Debreceni, Süvöltös, Szekszárdi, Szakály, Kővári

Cserék: Kovács, Papp, Gyurkits, Görög, Tamás, Budai, Kovács

A Taksony kerete

Kezdők: Palásthy, Hesz, Szalai, Búrány, Fodor, Szilágyi, Simon, Tóth, Balázs, Kun, Bogár

Cserék: Scheilinger, Fajta, Szabó, Sztojka

Gólszerzők: Szakály (10’), Szendrei (37’), Kővári (49’), Görög (69’), ill. Tóth (33’, 62’), Szilágyi (81’, 83’), valamint az ötödik vendég találat Papp (89’) öngóljából született.
 
taksony20b.jpg
 
Nagyon jól, intenzíven kezdtük a mérkőzést. Sikeresek voltak az ellenfél térfelén történő letámadási kísérleteink. Sok labdát szereztünk, a játékot pedig ötletesen, jól kombináltuk. Egy szép, bal oldali támadás végén a vezetést is megszereztük. A fiatalos hév elvitte a csapatot, és ellenfelünk egy kontrából egyenlíteni tudott. Ezek után szinte minden támadásunk magában hordozta újabb találatunk veszélyét, és a szünetig módosítani is tudtuk az állást, 2-1-gyel fordultunk. A második játékrész elején a jobb oldalon kerültünk a Taksony mögé, majd kilőttük a kapu felső sarkát, 3-1. Ezt követően egy ajtó-ablak ziccert hibáztunk, viszont - ahogy az lenni szokott - ellenfelünk szórványos helyzetei gólt eredményeztek a túloldalon, 3-2. Sokáig nem kellett aggódnunk, a bal oldalon alakítottunk ki egy tiszta helyzetet, miután már 4-2-re vezettünk. Ekkor a játék képe alapján csak az volt a kérdés, növelni tudjuk-e előnyünket, de aztán hihetetlen utolsó tíz perc vette kezdetét. Két, ártalmatlannak tűnő, távoli szabadrúgást is sikerült vendégeinknek a kapunkba juttatni, 4-4. Mikor azt hinné az ember, ezzel vége, az utolsó percek is tartogattak érdekességeket. Egy sarokrúgást követő kavarodás után öngóllal 4-5-re fordított a Taksony, végül a kilencvenharmadik percben egy elsőre mindenképpen szabályosnak tűnő gólt vettek el a hosszú sérülés után visszatérő Papp Kristóftól…

„Edzőként értenem kellene, mi történik a pályán, de ezek után most egy kicsit értetlenül állok. A szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk, erre, ami rosszul sülhet el, az rosszul sült el, és három pontrúgásból három gólt kaptunk. A vereségért semmiképpen sem tudom okolni a csapatot, hiszen nyolcvan percig mindent megtettek, kiválóan játszottak. Inkább ráfogom a történteket arra, hogy a futball a mai napon igazságtalan volt velünk. Csúnya keretbe foglaltuk az őszi szezont, mivel az első fordulóban, Kozármislenyben majdnem ugyanígy buktunk…” - fogalmazott vezetőedzőnk, Kindl István a találkozót követően honlapunknak.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Delea, Szekszárdi, Debreceni, Bognár, Süvöltös, Szendrei, Kovács, Görög
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

taksony20a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök