vszfvargev1.jpg

A Fehérvár ellen készülünk

2020. dec. 03.  -  NB I.
A párharcok megnyerésének eloszlása kulcsfontosságú lehet.
A párharcok megnyerésének eloszlása kulcsfontosságú lehet.
 
Messze van még a téli pihenő, és megállás nélkül robog tovább az OTP Bank Liga, melyben a 13. forduló utolsó összecsapását játsszuk a MOL Fehérvár ellen. Hazai pályán a hatodik Vidi elleni győzelmünkért szállunk majd ringbe a szomszédváriakkal. Kifejezetten nagy a tülekedés a tabella első szekciójában, a második és a hatodik pozíció között, melynek csapatunk is szerves része, így roppant kellemes lenne újra három ponttal gyarapodni. Persze ez a piros-kékek ellen sosem egyszerű, így biztos, hogy izgalmas, kemény és hajtós párharc elé nézünk.

„Ellenfelünk a legutóbbi mérkőzésén bebizonyította, egyre jobb formába kerül, ellenben e tekintetben mi sem panaszkodhatunk nagyon” - kezdte Gévay Zsolt, aki sajnos nem lehet ott vasárnap a pályán, mivel öt sárga lapja miatt kénytelen kihagyni ezt a találkozót. „Kellő önbizalmat látok mindenkin, hogy jól és sikeresen megvívjuk a ránk váró következő próbatételünket. Abban viszont javulnunk kell vasárnapig, hogy az egyéni teljesítmények maximum közeli szintre emelkedjenek. Valószínűleg extra is kell majd a három ponthoz, és továbbra is folyamatosan ki kell segítenünk egymást a pályán. A válogatott szünet után legutóbb, Újpesten már jobban néztünk ki, mint Kisvárdán, és most is nagy erőkkel készülünk a Vidi ellen. Számítani fog, hogy milyen százalékban nyerjük meg a kialakuló párharcokat, ha ezek nagy részét elhozzuk, nem lehet gond a végeredménnyel sem” - fogalmazott ikonikus, a pályán mindig hangosan instruáló védőnk honlapunknak a csütörtöki tréninget megelőzően. Gévay végezetül azt is hozzátette, annak ellenére, hogy nem léphet pályára, mindent úgy csinál, mintha bevethető lenne, valamint természetesen vasárnap is együtt lesz a többiekkel.
 
Gyerünk, srácok, mindent bele! A Fehérvár is legyőzhető, bebizonyítottuk már párszor, mutassuk meg most hétvégén is!
 
Hajrá, Paks!
 
vszfvargev2.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök