fradellen20dec1.jpg

A Fradi ellen készülünk

2020. dec. 15.  -  NB I.
A jelenlegi listavezető és egyben bajnoki címvédő érkezik hozzánk szerdán.
A jelenlegi listavezető és egyben bajnoki címvédő érkezik hozzánk szerdán.
 
Fel van adva a lecke a srácoknak a hét közepére, hiszen az OTP Bank Liga 15., hétközi fordulójában a Ferencvárost fogadjuk stadionunkban. Ugyan az első egymás elleni kanyarban, szeptember 11-én 5-0-s vereséget szenvedtünk Budapesten, de ne feledjünk pár dolgot. Az ősz elején éppen a koronavírus tépázta a csapatunkat, így keretünket túlnyomórészt fiatal játékosok alkották, valamint másfél hete aktuális ellenfelünk legnagyobb riválisát, a Fehérvárt kiváló játékkal meg tudtuk állítani hazai pályánkon, és ott van még a tavalyi szezon 28. fordulója is, mikor szintén Pakson 0-2-ről felállva 2-2-re mentettük a FTC elleni meccsünket, ezzel nagy bravúrt előhúzva. Persze minden meccs más, így egészen biztos, a most szerdai találkozó is egy eddig ismeretlen oldalát fogja mutatni, de maximálisan bíznunk kell a pontok megszerzésében.
 
„A Fradi ellen is ugyanúgy készülünk, mint bármely más csapat ellen, nincs semmi extra. A múlt hétvégi, vesztes mérkőzésünket szeretnénk kijavítani, így célként is ugyanúgy a három pont van kitűzve, egyébként soha senki ellen nem lehet más. Fontos lesz a stabilitás, hisz’ ellenfelünknek nagyszerű kvalitású játékosai vannak. Ha sikerül a Ferencváros ellen is megvalósítanunk a már hónapok óta játszott stílusunk, miszerint fentebb letámadunk, az meglepheti Őket. Jó állapotban vagyunk, készek a harcra” - fogalmazott Sajbán Máté honlapunknak a kedd délutáni edzést megelőzően.
 
Érdekesség, hogy vezetőedzőnk, Bognár György most zárja ellenfeleink elleni első körét, hiszen a már említett három hónappal ezelőtti, idegenbéli szereplésünk után vette át a csapatot elődjétől, Osztermájer Gábortól. Statisztikánk azóta hat győzelem, két döntetlen és két vereség, előre tehát a hetedik győzelmünkért, és akár újra egy dobogós pozícióért.
 
Bizonyítottuk már jó párszor, semmi sem lehetetlen! Hajrá, Paks!
 
fradellen20dec2.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök