nbi20osz1.jpg

Bognár: Remek a srácok hozzáállása

2020. dec. 24.  -  NB I.
NBI-es vezetőedzőnk értékelte az őszt.
NBI-es vezetőedzőnk értékelte az őszt.
banner_magy2.jpg

Pont egy teljes kört ment az ősszel, ilyen mezőnyre számított?
 
Annak ellenére, hogy rég dolgoztam az NBI-ben, minden csapattal teljesen képben voltam. Tisztában voltam tehát vele, mely gárda mit játszik, ezért is mertem már az első percektől kezdve azt javasolni a csapatnak, kezdjünk el mást játszani, mint ami eddig a Paksra jellemző volt.

Hogy látta, hogy összegzi a szezon első felét?
 
A negyedik forduló után, az utolsó helyen, egy ponttal vettük át a csapatot. Nem lehetett más rövidtávú célkitűzésünk, minthogy mielőbb elmozduljunk a vonal alól. Ezt közösen a srácokkal mihamarabb megoldottuk, és ezen felül kiváló mérkőzéseket is tudtunk játszani. Eredmény szempontjából, a pontokat nézve összességében jól állunk. Az, hogy ilyen rövid idő alatt oda tudtunk érni a stabil középmezőnybe, jó eredménynek számít. Voltak nagyszerű sorozataink, és volt sajnos egy-két olyan meccsünk, ami nem sikerült úgy, ahogy azt terveztük.
 
Az első perctől kezdve remek hozzáállást kaptam a játékosoktól. Egyetlen olyan meccset sem játszottunk, amikor ne próbálták volna azt véghez vinni a pályán, amit kértünk tőlük. Még egyszer hangsúlyozom, a srácok tényleg kiváló személetet mutattak a legelejétől kezdve, csak pozitívan tudok róluk nyilatkozni.
 
nbi20osz2.jpg

Miben kell javulnunk tavaszra?
 
Fontos, hogy az agresszív, előre történő játékunk és a labda felé védekezésünk kilencven percig legyen a fejünkben, ne csak hatvanig, hetvenig. A játékhelyzetekben mindig így gondolkozzanak a srácok, vessék el a régi beidegződéseket, a saját kapunk felé történő hátrálást. Végig előre kell mennünk, az ellenfelünk térfelén kell tartanunk a labdát. Minél kevesebbszer fognak előjönni a régi játékelemeink, annál jobb eredményeket fogunk elérni. 

Sztenderd kérdés ilyenkor: melyik volt a legrosszabb és melyik a legjobb mérkőzésünk?
 
Érdekes, mert szerintem a legszerencsétlenebbül az utolsó, MTK elleni meccsünk sikerült, a legjobban pedig az első MTK elleni találkozásunk. Szeptemberben mind megkaptuk a srácoktól, amit szerettünk volna látni, plusz minket segített az első félidőben Baki kiállítása a vendégeinktől. A kék-fehérek otthonában viszont mi kerültünk emberhátrányba, amit az MTK fordított az előnyére, ráadásul hat nap alatt a harmadik mérkőzésünket játszottuk. 

Hogy küldte el a srácokat az igazán rövidke szünetre?
 
Azt mondtam nekik, mindenki pihenjen sokat, és elsősorban fejben frissüljenek fel, hiszen ilyenkor nem fizikálisan, sokkal inkább mentálisan kell feltöltődni.
 
Ami a rövid téli szünetet illeti, dolgoztunk már így, viszont ilyen kevés felkészülési idővel még nem. Egyébként én örülök ennek, nem szeretem a kéthónapos rákészüléseket… Kultiválom ezt a ritmust, és mivel minden más csapatnak is ennyi idő áll a rendelkezésére, még csak kifogásként sem említhető sehol. Bele kell állni, megoldjuk.
 
nbi20osz3.jpg

Előszeretettel adott lehetőséget fiatal tehetségeinknek. Megállták a helyüket?
 
Igen, sőt, nem csak azokról a fiatalokról vagyok jó véleménnyel, akik éppen fent edzenek velünk az első számú gárdánál. Kimondottan nagyszerűnek gondolom a második számú, NBIII-as együttesünket is, sokkal többet kaptam tőlük - mind egyénileg, mind csapat szinten -, mint amire elsőre számítottam. Van további négy-öt olyan játékosunk, akikkel bármikor lehet számolni. Igazán tudunk támaszkodni tehát a paksi utánpótlásra is a jövőben! 

Végül, milyen NBI-es tavaszt remél?
 
Kicsit kiegyensúlyozottabb játékra számítok. Persze, amit eddig játszottunk, azt semmiképpen sem adjuk fel, ezt a filozófiát fogjuk követni, amit a szurkolók szeptember végétől láthattak. Hosszú még a szezon, így egészen biztos, lesznek megint jobb és sajnos rosszabb periódusaink is. Realitásnak az erős középmezőnyt tartom, azt meg lehet őrizni. Amennyiben úgy tudunk játékunkban, filozófiánkban előrelépni, hogy elöl és hátul is ráteszünk egy kicsit, stabilabbakká válunk, az még jobb eredményekkel párosulhat.
 
nbi20osz4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök