ifjboginttelki3.jpg

Ifj. Bognár György: A szünettel lezártuk a hullámvölgyet

2021. jan. 12.  -  NB I.
A Telki edzőtábor második napján másodedzőnkkel beszélgettünk a szünetről és a felkészülésről.
A Telki edzőtábor második napján másodedzőnkkel beszélgettünk a szünetről és a felkészülésről.
banner_magy2.jpg

Vannak, akik a kicsit hosszabb téli szünetet szeretik, és talán egyre többen a rövid leállásra voksolnak. Ön hogy látja a mostani átmenetet az őszi és tavaszi idény közt?
 
Mint oly’ sok mindennek, ennek is két oldala van. Ha nagyobb a szünet, mentálisan jobban ki lehet kapcsolódni, majd feltöltődni mind játékosnak, mind pedig edzőnek. Ha viszont kisebb a leállás az azért jó, mert nem enged kiesni a bajnoki ritmusból, és nem kell teljesen újraépíteni a csapat koncepcióját sem. 
 
Véleményem szerint a hosszától függetlenül most kifejezetten jól jött a téli szünet, hiszen a mögöttünk hagyott év a vírus miatt elég kaotikus és zavaros volt. Mindig minden bizonytalan volt, napról napra készültünk, és, ha valahol felütötte a fejét a fertőzés, borult minden, majd lehetett újrainstallálni. 2020 mentálisan egy igazi kihívás volt, persze nemcsak nekünk, sportolóknak, mindenki számára.

Két hét volt a leállás, elegendő volt?
 
Biztos! Ilyenkor, ezen a szinten már nem a mennyiségen van a hangsúly, sokkal inkább a minőségen. Az ünnepek és az olyankor otthon töltött idő sokat jelentenek a feltöltődésben. Talán a tavalyi évben az utolsó két, ünnepi hét volt a legbiztosabb pont.
 
Ennyi kihagyás alatt nem lehet fizikálisan leépülni, a dinamikát - ami igazán kell a bajnokságban - pedig majd a mérkőzések hozzák magukkal újra.
 
ifjboginttelki1.jpg

A felkészülésre három hét jutott. Hogy osztotta fel a szakmai stáb ezt az időszakot?
 
Nyilván az első hét egyfajta rávezetés volt, majd most tartunk a hatnapos edzőtábornál, ami nagyszerű dolog. Ilyenkor kimondottan jó, hogy együtt tudnak lenni a játékosok, hisz’ a csapategység tovább erősödik. A majd’ egy hét, ilyen helyzetben teljesen ideális, és örülök, hogy ki tudtuk harcolni ezt a vírussal szemben. E héten Telkiben több lesz az edzésszám, a fókusz pedig a szerdai és a szombati edzőmérkőzéseken lesz.
 
A klasszikus terhelésen most, ezúttal nincs nagy hangsúly, hiszen, ahogy már beszéltük, rövid volt a szünet és rövid a felkészülési időszak is. Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a bajnoki ritmus a lehető legkevésbé szakadjon meg.

Jövő héten gondolom, már előveszik a DVTK elleni sikeres fegyvert?
 
Természetesen, de nyilván már most is foglalkozunk az első mérkőzéseinkkel. Első ellenfelünknél mindenki láthatja, komoly változások vannak, tehát egészen biztos, egy merőben új találkozót vívunk majd ellenük. Fel van adva a lecke, és van miből felkészülnünk, de folyamatosan készítjük elő a nyerő taktikát és csapatot január 24-ére.

Sajnos nem zártuk jól az őszt, hogy látta Ön?
 
Igazából ebben az idényben minden csapat teljesítménye hullámzó volt, és vannak, akik korábban, de vannak, akik még egyáltalán nem tudtak kilábalni egy rossz szériából. Úgy gondolom, mi a nagy átlaghoz tartozunk, hisz’ voltak nagyszerű periódusaink, ugyanakkor a végére kicsit elfogytunk. Az viszont mindenképpen jó, hogy a téli szünettel a hullámvölgyet lezártuk, elfeledtük.
 
ifjboginttelki2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök