bertutelki1.jpg

Bertus: Igazán várjuk már a tétmeccseket!

2021. jan. 14.  -  NB I.
Középpályásunk elmondta, hasznos napjai vannak a csapatnak, és természetesen győzelemmel kezdenénk.
Középpályásunk elmondta, hasznos napjai vannak a csapatnak, és természetesen győzelemmel kezdenénk.
banner_magy1.jpg

„Nagyszerű a hangulatunk, de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen már otthon is jó volt a csapatkohézió” - mesélte a tábor negyedik napján honlapunknak Bertus Lajos. „Mindenképpen kijelenthető, hogy igazán hasznos a Telkiben töltött idő. A múlt szombati dupla után - már itt, Telkiben - szerdán is két felkészülési találkozót játszottuk, és további egy vár még ránk. Fontos, hogy mire elkezdjük az éles összecsapásokat, meglegyen a lábainkban a kellő meccsterhelés. Úgy érzem, játékunk eddig rendben van, tehát csak pozitívan tekinthetünk előre” - fogalmazott technikás labdarúgónk, akinél természetesen a saját formájára is rákérdeztünk. „Jól érzem magam és az erőnlétem is megvan, de nyilván játékban még van hova fejlődnöm, például a forgatások kivitelezésében, mikor középen számítanak rám. Ebben nagyon szeretnék előrelépni.”
 
Csapatunk január 24-én indítja a futball tavaszt, mikoris a DVTK látogat városunkba, végül ezzel kapcsolatosan kérdezősködtünk Bertusnál. „Mindenki arra vár már, hogy igazi tétmérkőzést játszunk. Most pedig napról napra azért dolgozunk, hogy a rajtnál kijavíthassuk a szünet előtti utolsó három meccsünket. Fontos lesz tehát, hogy újfent sikert arassunk a Diósgyőr ellen.”
 
Mindent bele, fiúk! Hajrá, Paks!
 
bertutelki2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök