winterdker2.jpg

Windecker már a futást készíti elő

2021. jan. 18.  -  NB I.
Nagyszerűen halad középpályásunk csúnya sérülése utáni rehabilitációja.
Nagyszerűen halad középpályásunk csúnya sérülése utáni rehabilitációja.
banner_magy2.jpg

„A tizenegyedik hétnél tartok, amikor is Radó Krisztina gyógytornáin felül mostantól már speciális erőnléti edzéseim is vannak Holanek Zoltánnal, épp most jövök az elsőről” - meséli érdeklődésünkre Joci.
 
Windecker jobb térdének keresztszalagja 2020. október 24-én, a Budapest Honvéd elleni, hazai mérkőzésünkön szakadt el, amit négy nap múlva meg is műtöttek. Középpályásunkat legutóbb december elején kerestük fel helyzetjelentés után érdeklődve. Huszonkettes számú játékosunk akkor hagyta el a mankót, és fókuszált a minél nagyobb mozgástartomány elérésére. Bő egy hónnappal később azonban már egészen mások a feladatok. „Nagyon szépen alakul a lábam, így elkezdhettük a futás előkészítését. Jelenleg arra fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, hogy mihamarabb elkezdődhessen a könnyített, egyenes irányú futás. Ha ez elindul, új fejezetet kezdhetek, remélem, erre már két hét múlva sor is kerül.”
 
Technikás labdarúgónk felépülése tehát kiválóan halad, valamint épp’ új szakasz előtt áll, és, ahogy azt tőle megszokhattuk, lelkesedése és pozitivitása határtalan, ami természetesen most is nagy segítségére van. „Eddig sem volt gondom a motiváltságommal, de a sérülés óta már eltelt majd’ három hónap, és látom, tapasztalom, hogy egyre több gyakorlatot végezhetek, így azért egyre jobban érzem magam. Kezdem látni, hogy már pislákol némi fény az alagút végén, és, ahogy telik az idő, az a bizonyos fény egyre nagyobb. Szóval minden nap keményen dolgozom a visszatérésen.”
 
Mi pedig a jövőben is folyamatosan beszámolunk majd egyik közönségkedvenc játékosunk állapotáról, akinek ezúton is további sok erőt kívánunk.
 
Hajrá, Joci! Hajrá, Paks!
 
wini0.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök