dv212a.jpg

A DVTK ellen készülünk

2021. jan. 21.  -  NB I.
Vasárnap megkezdjük a szezon tavaszi idényét.
Vasárnap megkezdjük a szezon tavaszi idényét.
 
A december 19-ei, MTK elleni bajnokink után január 24-én ismét harcba szállunk a bajnoki pontokért, így számunkra egészen pontosan harminchat nap fog eltelni az OTP Bank Liga tizenhatodik és tizenhetedik fordulója között.  Nem vitás, van mit kijavítanunk, hisz’ a 2020-as esztendőt sajnos három vereséggel búcsúztattuk, valamint a jó rajt mindig fontos, ami egyúttal nagy lendületet adhat a következő, igencsak fontos mérkőzéseinkhez is.
 
A téli szünetet az utolsó helyen töltő Diósgyőr, mint azt sejteni lehetett, nagy átalakuláson ment keresztül, előbb tulajdonost, majd vezetőedzőt váltottak, végül megannyi új játékost szerződtettek. Ezenfelül a DVTK január 20-án a Ferencváros otthonában egy őszről halasztott mérkőzését pótolta, ahol aztán 0-1-es sikert könyvelhetett el. Ez is jól mutatja, hogy ugyan október elején győzni tudtunk Miskolcon (1-2), és jelenleg hat pozíció, valamint nyolc pont választ el bennünket aktuális ellenfelünktől, egyáltalán nem nézünk könnyű összecsapás elé.
 
dv212b.jpg 

„Természetesen láttuk a szerdai Fradi-DVTK-t, ahol a Diósgyőr sokkal inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt, de persze mi mást is tehettek volna idegenben a Groupama arénában. Úgy gondolom, ellenünk is a biztonságra fognak majd menni, hiszen helyzetük miatt minden pont fontos lehet nekik, tavaly mi is voltunk így. Nekünk ugyanakkor most csak saját magunkkal kell foglalkoznunk, valamint ki kell használnunk a hazai pályánk adta előnyöket. Ami viszont számukra kedvező, hogy Ők már lejátszották a szünet utáni első meccsüket, ami mindig a legnehezebb, nekünk ez most jön. Ősszel megérdemelt győzelmet arattunk ellenünk, ezt szeretnénk most ismét megismételni. Mindenki azon lesz, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, mindegy, ki mikor lő gólt, egy csapat vagyunk, és a sikerre törekszünk” - fogalmazott honlapunknak Szakály Dénes, aki vendégszereplésünkkor a győztes találatot szerezte csapatunk számára. 
 
Legutóbb idehaza egyébként 2020. június 24-én fogadtuk a Diósgyőrt, mely’ összecsapáshoz szép emlékeink kötődnek, hiszen 4-2-vel úgymond átrohantunk rajtuk. Ha nem is ilyen könnyű, de legalább egy ismételten szép győzelemben most is hinnünk kell, hogy pontjaink számát tovább növelhessük, és megszilárdítsuk helyünk a középmezőny felső traktusában.
 
Tavasszal is előre, srácok! Mindent bele, hajrá, Paks!
 
dv212c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök