krisavissza1.jpg

Papp: volt, hogy nem nagyon láttam a végét

2021. jan. 25.  -  NB I.
Középpályásunk hosszú utat járt be 2020-ban, de a rossz dolgoknak már szerencsére vége.
Középpályásunk hosszú utat járt be 2020-ban, de a rossz dolgoknak már szerencsére vége.
banner_magy1.jpg

A DVTK elleni összecsapásunk utáni villámmegszólalásodban említetted, és mindannyian tudjuk, milyen nehéz év van mögötted. Egy rövid visszaemlékezés erejéig részletezd, kérlek!
 
2020 januárjában kezdődött az egész, mikor a törökországi edzőtábor második napja után haza kellett utaznom térdfájdalmaim miatt. Eleinte injekciókat kaptam, abból is mindenfélét, akkor - őszintén mondom - nem nagyon láttam a végét a dolgoknak, hiszen éreztem, hogy nem stabil a térdem. A márciusi covid-leállás után volt egy halvány reménysugár, egyedül tudtam edzeni, majd a csapathoz is tudtam csatlakozni, viszont az edzőmeccsekkel visszatért a fájdalom, így biztos lett, műteni kell. Június végén, a beavatkozás után, mikor megerősítették az orvosok, hogy sikeres volt az operáció, már láttam halvány fényt az alagút végén, még úgy is, hogy ez volt az első ilyen nagy sérülésem. Ezek után elindult a rehabilitáció és a fokozatos terhelés, amik már nagyon jól estek. A következő lépcsőfok az volt, mikor már a csapat mellett tudtam tréningezni, bemenni az öltözőbe, ott lenni a többiekkel, az nagyon sokat számított. Azán az év végén már jöttek az NBIII-as meccsek, végül a DVTK ellen visszatérhettem.

Ne menjünk el amellett, hogy mindeközben volt az edzőváltás, és új vezetőedzőnk egy merőben más játékot és szemléletet hozott magával, mint ami eddig ránk jellemző volt. A rehabilitációd közben elemezted már, hogy hat ez rád?
 
Persze, árgus szemekkel néztem az új elvárásokat. Jó volt látni, mennyire könnyen átálltak a srácok, és én nyilván azt is figyeltem, nekem miben kell majd változtatnom az addigiakhoz képest. Már ekkor tetszett az új filozófia, és alig vártam, hogy újra a pályán legyek, beilleszkedjek ebbe a rendszerbe.
 
pappujra21a.jpg

A tavaszi idény első bajnokiján már a pályán kellett bizonyítanod, hogy ment?
 
Úgy gondolom, tudtam azonosulni vele, de azért még van mit bőven bepótolni. Ez talán nem is csoda, hiszen még a téli edzőmeccseken sem voltam végig a pályán. Ez egy folyamat, amit Bognár György rendkívül jól adagol. Biztos vagyok benne, ahogy telik az idő, egyre jobban belesimulok majd a játékba és az új filozófiánkba.

Most is és a vasárnapi mérkőzés után is említetted, van még dolgod. Itt mikre gondolsz?
 
Be kell valljam, a kilencvenedik percre már azért egy kicsit elfáradtam, tehát az erőnléttel még igencsak foglalkoznom kell. Ott van még a dinamika, még nem érzem annyira komfortosan magam, de például ebben is nyugtatott Gyuri, aki azt mondta, azt úgyis a meccsek sora fogja igazán visszahozni. Végül a labdaszerzések utáni támadásépítésekben is jobban szeretném kivenni a részem, tehát a labdával is jobban kell majd bánnom.

Sűrű a meccsnaptár, a magad szempontjából hogy látod?
 
Valóban kemény hetek várnak ránk, de maximálisan látom a szerepem benne, és minden erőmmel azon leszek, hogy egyre jobban és jobban a klub segítségére legyek. A térdemmel semmi gond nincs, az már hála az Istennek a múlté. A találkozók közti regeneráció azonban fontos lesz, de azokra is nagyon koncentrálok. Élvezem, hogy visszatértem!
 
krisavissza2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök