adamhon21a.jpg

Ádám Martin tucat gólig is eljutna

2021. febr. 04.  -  NB I.
Csatárunk szép csendben termeli a találatokat, és megpróbál stabil teljesítményt nyújtani.
Csatárunk szép csendben termeli a találatokat, és megpróbál stabil teljesítményt nyújtani.
banner_kv21febbudafok.jpg

Újra Ádám Martin! Támadónk immáron hét bajnoki gólnál jár az OTP Bank Liga 2020/21-es kiírásában, és ezekkel minimum öt pontot hozott csapatunk konyhájára, de erről egy kicsit később.

A csütörtök délelőtti edzés előtt a szerdai, Honvéd elleni (1-1) összecsapásunkról kérdeztük Martint. „Már az első félidőben is úgy éreztem, meg tudtuk volna szerezni a vezető találatot. Sajnos azonban azokat a lehetőségeinket még elpuskáztuk, viszont a második játékrész legelején már éltünk a kínálkozó helyzettel. Hét perccel később azonban hibáztunk, és egyenlített a Honvéd. A kiállítás után pedig igazán nehézkessé vált a támadó játék. Arra törekedtünk inkább, hogy a védekezésünk legyen rendben, és ne veszítsük el az egy pontot.”

Nincs idő viszont tovább töprengeni a mérkőzésen, mivel jól tudjuk, kemény és sűrű február indult. Hétvégén újabb bajnoki, melyben az újonc Budafok ellen tarthatjuk itthon a három egységet. „Egy nagyon fontos találkozó elé nézünk, hiszen ahhoz, hogy stabilan a középmezőnyben tudjunk lenni, vagy esetleg feljebb kacsintgassunk, mindenképpen kell a vasárnapi siker. Nehéz találkozóra számítok, mivel a Budafok kellemetlen ellenfél. Érdekes meccs lesz, de még egyszer mondom, győznünk kell ellenük!”

Végül pedig rátértünk Martin formájára is, aki az Újpest (1-1), a Fehérvár (1-0) és a Honvéd (1-1) ellen is fontos pontot, pontokat érő találatokat szerzett. „Jól érzem magam, minden rendben van velem, csinálom a dolgom. Természetesen minél több gólt szeretnék lőni, hisz’ ez a feladatom. Fontos, hogy stabilan tartsam a szintet, ne legyenek benne hullámok. Úgy érzem, jó úton járok, és megpróbálom ezt minél tovább nyújtani, tartani. Ha sikerülne annyi gólt szereznem tavasszal, mint ősszel, azzal elégedett lennék” - fogalmazott Ádám, aki ez esetben tizenkét találattal zárná a szezont.

adamhon21b.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök