budfokmas1.jpg

Másodszor a Budafok ellen

2021. febr. 05.  -  NB I.
Jön az újonc elleni újabb összecsapásunk, ezúttal idehaza.
Jön az újonc elleni újabb összecsapásunk, ezúttal idehaza.
banner_magy2.jpg
 
Vasárnap ismét pályára lépünk, méghozzá ez alkalommal már az OTP Bank Liga 20. fordulóját rendezik a 2020/21-es idényben. Ellenfelünk pedig az idei évad újonca, a Budafoki MTE gárdája lesz, akikkel szemben ez lesz mindösszesen a második NBI-es találkozásunk.
 
És bizony fontos odatenni, hogy első osztályú, ugyanis, ha a teljes magyar labdarúgás statisztikáját vizsgáljuk, találkozhatunk még Paks - Budafok párosítással. Egészen pontosan az 1989/90-es szezonig kell visszalapoznunk a történelemkönyvben, mikoris két NBII-es találkozót vívtunk egymással. 1989.10.22-én 0-0-s döntetlennel ért véget az első, budapesti randevúnk, majd a ’90.05.02-ai visszavágón sajnos 0-1-es vereséget szenvedtünk városunkban.
 
Gyorsan visszatérve a jelenbe és a legmagasabb osztályba, lássuk, mi történt Budafokon 2020. november 1-jén. A mérkőzés öt gólt hozott, és ugyan kétszer is vezettek a hazai piros-feketék, végül sikerült hazahoznunk a fontos három bajnoki pontot. Az összecsapás érdekessége, hogy a 2-3-as végeredmény már az első játékrészben kialakult. Gólszerzőink Sajbán Máté, Hahn János és Bognár István voltak. 
 
Bízunk benne, ez alkalommal is mi örülhetünk majd vasárnap délután, a hármas sípszót követően. Kezdés: 14:10
 
Mindent bele, srácok! Hajrá, Paks!

*A találkozó a koronavírus-járvány miatt továbbra is zárt kapuk mögött zajlik majd!
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök