budfokfebgy1.jpg

Különösen jól működött a bal oldalunk

2021. febr. 07.  -  NB I.
Vezetőedzőnknek mindenki bizonyította, van helye a csapatban.
Vezetőedzőnknek mindenki bizonyította, van helye a csapatban.
banner_magy1.jpg

„3-0-s vezetésünkig szerintem nagyon szépen és jól futballoztunk. Különösen az első félidőben éreztem nagy különbséget a javunkra. Próbáltuk folyamatosan fent tartani a labdát, és a széleken hatékonyak lenni. A bal oldal egyébként különösen jól működött, az első percekben sorban volt négy lehetőségünk is, jól néztünk ki. A büntetőnk után egy kicsit kaotikussá vált a játékunk, és a középpályán nem tudtunk annyi labdát szerezni, mint addig, a Budafok pedig kezdeményezett. Volt egy húsz perc, mikor nem volt meg a számított különbség a két csapat között, de ezt fel lehet vállalni egy meccsen belül. Akkor a középpályás védekezésünkkel volt a gond, de nagy problémáink nem akadtak, inkább kényelmesebbé váltunk csak. A cseréim nem annak szóltak, hogy valaki rossz teljesítményt nyújtott volna, sokkal inkább annak, hogy háromnaponta mérkőzések vannak, próbálunk egy kicsit sakkozni tehát. Mindenki bizonyította ma, hogy kiváló játékosokkal rendelkezünk, hisz’ sok sérülttel a keretben értük el ezt az eredményt” - fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György.

budfokfebgy2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök